Tudom-tudom,
jól el voltam tűnve, de most itt egy új rész, még ha rövidke is. Remélem tetszeni
fog!
Jó olvasást!
~Jinie~
Doyoung pov.:
Mikor Jaehyun
azt mondta meg akar ismerni, nem gondoltam volna, hogy komolyan is gondolja, de
az elmúlt három órában mást sem csináltunk, csak beszélgettünk, vagyis sokkal
inkább én beszéltem, ő pedig kérdezett. Elmeséltem neki, hogy ismertem meg
Taeilt még a gimi alatt, hogy eleinte mennyire nem kedveltük egymást, mert
semmiben sem értettünk egyet, hogy ez a legtöbb esetben a mai napig így van, de
ennek ellenére, vagy éppen e miatt, mennyire kiegészítjük a másikat, hogy nála
jobb tanulótárs nincs a világon, mert soha nem hagyja, hogy feladjam, és ez nem
csak az iskolával kapcsolatos dolgokkal van így.
- És Hyejin?
- Ő, más. – mosolyodom el. – Az igazat megvallva, a mai napig nem értem, hogy lettünk ilyen jóban – mélázok el. – Lehetne olyan, mint Taeyong, vagy Yuta, vagy akár – pillantok a mellettem ülőre -, olyan, mint te. Mármint, nem sértésként mondom, de ha nem velem történne mind ez – mutatok rá, majd magamra -, el sem hinném, hogy lehetséges, hogy a suli „menő” diákjai közül valaki szóba állna egy olyannal, mint… én.
- Egy olyannal, mint te? – emeli meg a szemöldökét Jae. -Mit értesz ez alatt?
- Csak hogy… Nézz rám, nem vagyok sem gazdag, sem népszerű, nincs semmihez sem kifejezett tehetségem, még csak jóképű sem vagyok. Az egyetlen, amiben jó vagyok, az a tanulás és néha ez is csak a hátrányomra válik – mondom a takaróm sarkával babrálva. – Aztán néz magadra… - kezdem, de nem fejezem be a mondatot, nem érzem szükségét.
- Doyoung – mondja Jaehyun végig simítva az arcomon, majd az állam alá nyúlva fordítja maga felé az arcom. – Az, hogy nem vagy gazdag nem jelent semmit, a népszerűség múlandó, a tudás viszont örökre a tiéd – mosolyodik el egyre közelebb hajolva hozzám. – És igazad van, nem vagy jóképű – kuncog fel. – Te gyönyörű vagy – suttogja az ajkaimra, majd befejezettnek tekintve a beszélgetést tapad is rájuk. Lassan csókoljuk egymást, a mozdulatainkban nincs semmi hevesség, az érintések finomak maradnak, mégis, mikor Jae a vállamra csúsztatva a kezét dönt hanyatt az ágyon ellenkezés nélkül kulcsolom a nyaka köré a karjaimat, úgy húzva magammal. Érzem, ahogy bele mosolyog a csókba és tudom, hogy ez volt a célja. Tudom, hogy nem fogunk megállni a csóknál, csak úgy, mit ahogy tegnap sem. Tudom, hogy nem szabadna megadnom neki magam, tudom, hogy ez is csak addig tart majd, ameddig a hétvége, de nem tudok ellenállni neki. Hiába súgja azt a józan eszem, hogy lökjem el magamtól, a szívem és az időközben a pólóm alá tévedt keze szeretne meggyőzni arról, hogy ennek – akár mi is ez köztünk – nem kell véget érnie a holnap estével.
Ahogy a csók egyre mélyül, Jae úgy kezd el kihámozni a pólómból, egész addig nem eresztve el az ajkaim, míg nem muszáj, de az anyagdarab még jóformán el sem éri a padlót, mire ajkai már ismét az enyéimet ostromolják.
- Gyönyörű vagy – suttogja el újra, amint elválunk egymástól. Lassan vezeti végig tekintetét a testemen, amit már csak az alsónadrág takar, ezzel teljesen zavarba hozva engem. A fejemet oldalra fordítva próbálom elrejteni előle piros arcomat, nem számolva azzal, hogy így felkínáltam neki a nyakamat s ezzel együtt a legérzékenyebb bőrfelületet, amit ki is használ. Először apró csókokkal hinti tele a felszabadult területet, de mikor az államat felemelve biztosítok neki nagyobb területet a csókok először apró harapásokká válnak és mikor nyöszörögve túrok a hajába érzem, hogy elvigyorodik. De már nincs időm szóvá tenni az észrevételem, mert a saját nyögésem félbe szakít. Hangosan zihálva markolászom Jae haját, ahogy ő a fülem mögötti érzékeny pontra tapadva kreál a nyakamra egy minden bizonnyal jól kivehető foltot.
- Így – suttogja, majd nyomva egy gyors csókot a pirosas-lilás foltra kezdi el csodálni a művét. – Még gyönyörűbb vagy – hajol újra ajkaimhoz egy pillanattal később -, ha mindenki tudja, hogy már tartozol valakihez – suttogja, majd nyom egy puszit az ajkaimra.
- Jae, ez… Te… - dadogom két csók között, de válaszként csak egy vigyort kapok tőle és egy újabb csókot. Majd még egyet és még egyet, a nyakamra, a kulcscsontomra, végig a mellkasomon és a hasamon, majd végig a csípőm vonalán.
- Hadd mutassam meg neked, mennyire is lehetséges, hogy mindez igaz legyen – mosolyog fel rám és ha még maradt volna józan eszem, talán a nevén kívül mást is mondanék, mielőtt a szavak feleslegessé válnak.
- És Hyejin?
- Ő, más. – mosolyodom el. – Az igazat megvallva, a mai napig nem értem, hogy lettünk ilyen jóban – mélázok el. – Lehetne olyan, mint Taeyong, vagy Yuta, vagy akár – pillantok a mellettem ülőre -, olyan, mint te. Mármint, nem sértésként mondom, de ha nem velem történne mind ez – mutatok rá, majd magamra -, el sem hinném, hogy lehetséges, hogy a suli „menő” diákjai közül valaki szóba állna egy olyannal, mint… én.
- Egy olyannal, mint te? – emeli meg a szemöldökét Jae. -Mit értesz ez alatt?
- Csak hogy… Nézz rám, nem vagyok sem gazdag, sem népszerű, nincs semmihez sem kifejezett tehetségem, még csak jóképű sem vagyok. Az egyetlen, amiben jó vagyok, az a tanulás és néha ez is csak a hátrányomra válik – mondom a takaróm sarkával babrálva. – Aztán néz magadra… - kezdem, de nem fejezem be a mondatot, nem érzem szükségét.
- Doyoung – mondja Jaehyun végig simítva az arcomon, majd az állam alá nyúlva fordítja maga felé az arcom. – Az, hogy nem vagy gazdag nem jelent semmit, a népszerűség múlandó, a tudás viszont örökre a tiéd – mosolyodik el egyre közelebb hajolva hozzám. – És igazad van, nem vagy jóképű – kuncog fel. – Te gyönyörű vagy – suttogja az ajkaimra, majd befejezettnek tekintve a beszélgetést tapad is rájuk. Lassan csókoljuk egymást, a mozdulatainkban nincs semmi hevesség, az érintések finomak maradnak, mégis, mikor Jae a vállamra csúsztatva a kezét dönt hanyatt az ágyon ellenkezés nélkül kulcsolom a nyaka köré a karjaimat, úgy húzva magammal. Érzem, ahogy bele mosolyog a csókba és tudom, hogy ez volt a célja. Tudom, hogy nem fogunk megállni a csóknál, csak úgy, mit ahogy tegnap sem. Tudom, hogy nem szabadna megadnom neki magam, tudom, hogy ez is csak addig tart majd, ameddig a hétvége, de nem tudok ellenállni neki. Hiába súgja azt a józan eszem, hogy lökjem el magamtól, a szívem és az időközben a pólóm alá tévedt keze szeretne meggyőzni arról, hogy ennek – akár mi is ez köztünk – nem kell véget érnie a holnap estével.
Ahogy a csók egyre mélyül, Jae úgy kezd el kihámozni a pólómból, egész addig nem eresztve el az ajkaim, míg nem muszáj, de az anyagdarab még jóformán el sem éri a padlót, mire ajkai már ismét az enyéimet ostromolják.
- Gyönyörű vagy – suttogja el újra, amint elválunk egymástól. Lassan vezeti végig tekintetét a testemen, amit már csak az alsónadrág takar, ezzel teljesen zavarba hozva engem. A fejemet oldalra fordítva próbálom elrejteni előle piros arcomat, nem számolva azzal, hogy így felkínáltam neki a nyakamat s ezzel együtt a legérzékenyebb bőrfelületet, amit ki is használ. Először apró csókokkal hinti tele a felszabadult területet, de mikor az államat felemelve biztosítok neki nagyobb területet a csókok először apró harapásokká válnak és mikor nyöszörögve túrok a hajába érzem, hogy elvigyorodik. De már nincs időm szóvá tenni az észrevételem, mert a saját nyögésem félbe szakít. Hangosan zihálva markolászom Jae haját, ahogy ő a fülem mögötti érzékeny pontra tapadva kreál a nyakamra egy minden bizonnyal jól kivehető foltot.
- Így – suttogja, majd nyomva egy gyors csókot a pirosas-lilás foltra kezdi el csodálni a művét. – Még gyönyörűbb vagy – hajol újra ajkaimhoz egy pillanattal később -, ha mindenki tudja, hogy már tartozol valakihez – suttogja, majd nyom egy puszit az ajkaimra.
- Jae, ez… Te… - dadogom két csók között, de válaszként csak egy vigyort kapok tőle és egy újabb csókot. Majd még egyet és még egyet, a nyakamra, a kulcscsontomra, végig a mellkasomon és a hasamon, majd végig a csípőm vonalán.
- Hadd mutassam meg neked, mennyire is lehetséges, hogy mindez igaz legyen – mosolyog fel rám és ha még maradt volna józan eszem, talán a nevén kívül mást is mondanék, mielőtt a szavak feleslegessé válnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése