3. Fejezet

Hey!^^ Hoztam egy gyors folytatást!
Remélem tetszeni  fog!^^
~Jinie~

Jaehyun pov.:

Unott arccal nézek végig a már megszokott tömegen, itt van a suli legjava, ami ne is csoda, hiszen, ha Lee Taeyong tart bulit, azon mindenkinek kötelező megjelennie, pláne, ha lenni akar valaki. Persze ez nem jelenti azt, hogy ettől el is érik a céljukat. Felszínes, hírnévre és csillogásra vágyó, többnyire részeg fiúk és lányok tapadnak egymásra vagy éppen rám. Nem mondom, hogy nem esik jól, mi több egy-egy éjszaka erejéig nagyon is jól esik ezen lányok figyelme, na nem mindenkié.
- Jaehyunie – hallom meg Iren idegesítő nyávogó hangját -, hoztam neked egy kis frissítőt – tol az orrom elé egy gyanús szagú és színű löttyöt tartalmazó piros poharat.
- Már megmondtam, hogy nem iszom – morgom odébb tolva a kezét.
- Na, csak egy picit – biggyeszti le az ajkait. – Az én kedvemért.
- Mikor legutóbb a kedvedért ittam majdnem elvették a jogosítványom, mert az a nagyszerű ötleted támadt, hogy autózzunk keresztül a városon – fogatom meg a szemem. – Különben is, ha iszom akkor is pont olyan idegesítő vagy, mintha józan lennék – vigyorgok rá pimaszul, majd odébb tolva a lányt indulok el az emelet felé, hátha elkapom a házigazdát még mielőtt valakit szobára vinne. Ez a reményem akkor foszlik szét, mikor Taeyong épp a szemem előtt rángat fel valakit az emeletre. Ismerős az alacsony, szőke hajú srác, láttam mikor megérkezett a barátaival. Apropó barátok, ha jól emlékszem vele jött a kis nyuszi fiú is, akivel van pár közös előadásom, de a nevét nem tudom, viszont lehet nem ártana jóban lenni vele, okos gyereknek tűnik és tuti, hogy normálisan jegyzetel az órákon.  Azzal az elhatározással indulok vissza a nappaliba, hogy megkeresem a kis nyuszit, mikor is szemtanúja leszek annak, hogy Iren épp arcon önti a pohara tartalmával szerencsétlen gyereket, aki idegesen kezd magyarázni valamit, de a nappaliba áramló tömeg félbe szakítja, mire csak sóhajt egyet majd sarkon fordulva indul ki a házból. Na-na Bunny boy, várj csak meg! Vigyorodom el, majd átverekedve magamat a tömegen indulok az okoska után és pont az előtt érem úton, hogy kilépne az esőbe. Hírtelen ötlettől vezérelve ajánlom fel neki, hogy hazaviszem és ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen aranyos, mikor meglepődik és ahhoz sem, hogy az az ing, amit felvett azért kiált, hogy valaki letépje.
Mire elérjük a kocsimat kissé elázunk, ami azt eredményezi, hogy az átkozott vékony anyagú ing rátapad a felső testére és azt kell mondjam szép látványt nyújt. Egészen eddig a percig csak az járt a fejemben, hogy kicsit megismerjem, hogy legyen kitől elkérni a jegyzeteket, de jelenleg azt sem bánnám, ha az ismerkedést ruhák nélkül végeznénk. Bár nem verem nagy dobra, de nem ő lenne az első fiú, akit ágyba viszek.
- Merre is laksz? – kérdezem meg miután beindítom a motort.
- Én, ohm, nem hinném, hogy ismered a környéket – motyogja halkan és nem mer felém pillantani. Édes.
- Az lehet, de a GPS biztos tudja – nevetek fel, mire ő is kuncog egyet, majd lediktálja a címét, amit be is pötyögök a kis készülékbe és már útnak is indulunk.
- Ez lehet furcsa lesz, de megmondanád a neved?
- Igen, az, hogy én tudom, hogy ki vagy, nem jelenti azt, hogy te is tudod én ki vagyok – kuncog, majd kihasználva a piros lámpát nyújtja felém a jobbját – Doyoung, Kim Doyoung.
- örülök, hogy megismerhetlek, Doyoung. Amúgy, még nem igen láttalak egy ilyen party-n sem, hogy-hogy erre eljöttél? – kérdezem pár perc csend után.
- Őszintén szólva a bulik és a tömeg nem igazán az én stílusom – húzza el a száját.
- Szóval te inkább az a könyvtárban ülős típus vagy – bólintok.
- Talán baj van vele? – kérdez issza és hallom a hangján, ha nem tetszik neki a válaszom képes és kiszáll mellőlem.
- Nem, nincs – mosolygok rá őszintén. Minél kevesebb ember veszi körül annál könnyebb dolgom van. – Nem válaszoltál a kérdésemre.
- Oh, a party. Nos, Taeyong elhívta egy barátomat Taeilt, aki megkérdezte, hogy jöhetünk-e mi is, mondjuk azt már nem, hogy akarok-e – kuncog fel újra, mire elmosolyodom.
- Mindenesetre én örülök, hogy eljöttél – villantom felé a legszexibb mosolyom mire elvörösödik. Olyannyira zavarba jön, hogy észre sem veszi, hogy időközben elértük a lakását. – Megjöttünk.
- Oh, igen, öhm… - kezd el zavartan dadogni. – Köszönöm, hogy elhoztál – mosolyog végül rám. – Nincs kedved bejönni? – kérdezi hírtelen, mire kicsit meglepődök. – Mármint, a-adok egy törölközőt vagy, vagy valami száraz ruhát nehogy megfázz – teszi hozzá gyorsan és olyan vörös, mint a pipacs.
- Nem szeretnék zavarni, a szüleid már biztos alszanak.
- Nem! Mármint izé, nincsenek itthon, szóval biztos nem zavarnád őket nevet fel kínjában, de nekem csak az ragadja meg a figyelmem, hogy kettesben lennénk. Ez jobban alakul, mint vártam.
- Ezesetben legyen – mosolygok rá, majd mindketten kiszállunk az autóból és a ház felé vesszük az irányt. Doyoung kissé ügyetlenkedik a kulcsokkal, de ez csak még aranyosabbá teszi a srácot.
- Nos, nem olyan nagy, mint Taeyong háza, de legalább nem tévedsz el – mondja, mire elmosolyodva hordozom végig a tekintetem a kellemesen otthonos lakáson, a nappalival egybe nyitott konyhán és a kis TV-zős sarkon. – Gyere – fogja meg a kezem a házigazda. – Az emeleten van a szobám ott tudok adni neked valami száraz ruhát – mondja miközben maga után húz, de amint a nyitott fürdő ajtó mellé érünk megtorpanok, mire meglepett tekintettel fordul felém.
- Egy forró zuhany most sokkal jobban esne – kacsintok rá, majd azzal a lendülettel be is lépek a fürdőbe rántva magammal őt is.

2. Fejezet

Sziasztok, villám sebességgel meghoztam a második részt.

Jó olvasást!
~Jinie~

Doyoung pov.:

Elkerekedett szemekkel bámulom a környéket, ahol leszállunk a buszról. Mindenütt hatalmas házak és drága autó sorakoznak, itt-ott látható néhány kivilágított medence vagy éppen jakuzzi.
- Miben fogadunk, hogy a legtöbb ház fürdőszobája nagyobb, mint az én kolesz szobám? – rángat ki a nézelődésből Hyejin hangja.
- Az attól függ melyikre gondolsz – vigyorodik el Taeil. – A vendégfürdő szerintem akkora, mint a szobád – mondja, mire mind felnevetünk.
- nagyon nem vagyunk ide valók – jegyzem meg még mindig kuncogva, de valahol komolyan is gondolva a dolgot. Eddig csak fotókon láttam ilyen házakat, most pedig bulizni készülök az egyikben. Bár az is inkább a sarokban álldogálásról fog szólni mintsem igazi szórakozásról. Nem csak a környék az, ami nem hozzánk illő, de a társaság sem. Talán még Hyejin áll hozzájuk a legközelebb, na nem azért, mert ő is a nyálcsorgató, kis pincsit játszó lányok táborába tartozik, hanem mert a szülei gazdagok. Ő is az volt, míg Koreába nem jött, de mindig azt mondja megérte lemondani a pénzről és a csillogásról, így legalább igazi, megértő barátai vannak, akik nem csak a szülei pénze miatt szeretik őt. Taeilnek és nekem sohasem számított a pénz, talán azért sem, mert sosem volt belőle igazán sok.
- Megjöttünk – szakít ki Taeil hangja a komor gondolataim közül, mire megemelve a pillantásom nézek az előttünk álló…házra? Nem, annak nagy, mi több hatalmas.
- Elnézve ezt a házat nem csodálkoznék, ha az egész egyetem itt lenne – jegyzi meg a lány, majd vállat rántva indul el a bejárat felé.
- Akkor, érezzük jól magunkat! – kiált fel Tae.
- Ja, valami olyasmi – morgom, majd a lelkes barátaim után indulok. Amint belépünk egy széles vigyorú házigazda fogad minket.
- Hát eljöttél! – karolja át Taeil vállát, mire Hyejin csak zavartan köhint egyet. – Eljöttetek – javítja ki magát Taeyong, majd újra Taeilnek szentelve minden figyelmét suttog valamit az idősebb fülébe, mire ő először meglepetten pillant a már igen jókedvű srácra, majd mikor Yong még rá is kacsint elvörösödve hajtja le a fejét, mire a fiatalabb csak felnevet, majd az újonnan érkezők felé veszi az irányt.
- Én, uhm, keresek valami lélekmelengetőt – ajánlja fel Jin és még mielőtt egy szót is szólhatnánk eltűnik a tömegben.
- És, miről folyt csevej? – fordulok a mellettem álló barátom felé egy széles mosollyal az ajkaimon.
- Semmi olyanról, amiről tudnod kéne – vigyorog rám. – Gyere, igyunk valamit – ragadja meg a karom és kezd el vonszolni valamerre.
- De Hyejin…
- Te rá mernéd bízni az italod? – nevet fel, mire eszembe jut, mi történt, mikor a nyár végi kerti „party” alkalmával ő keverte az italokat, se előtte, se azóta nem voltam olyan másnapos és nem is szeretném újra megtapasztalni.
- Igazad van!
Már hosszú percek óta álltunk a megannyi alkoholos itallal megpakolt asztalok mellet, mindketten egy-egy piros poharat szorongatva, melyek tartalma némi vodka volt rengeteg sprite-al, de hiába kémleltem a tömeget nem találtam azt a személyt, akit kerestem.
- Te Taeil.
- Hmm?
- Szerinted hol van Hyejin? -kérdezem meg végül a mellettem csendesen iszogató barátomat.
- Biztos jól érzi magát valahol – kuncog. – Mi több, teljesen biztos vagyok benne.
- Mi? – pillantok felé meglepetten, de az ő tekintete teljesen máshol jár, követve pillantását fordítom a fejem a teraszajtó felé, amin épp mögött megpillantom Hyejint, miközben heves gesztikulálások közepette magyaráz valamit a vele szemben vigyorogva álldogáló Johnny-nak.
- Innen nézve annyira nem tűnik szórakoztatónak a helyzet – nevetek fel – biztos valami új koreográfiáról beszélnek – teszem még hozzá, mire Taeil csak felnevet.
- Valószínű – mondja, de olyan hangsúllyal, hogy az elgondolkodtat. Már épp szólásra nyitnám a számat, mikor megjelenik előttünk a házigazda.
- Azt hittem már elmentél – szó Taeilhez lebiggyesztett ajakkal és ha nem tudnám milyen ember is még aranyosnak is találnám.
- Mert az olyan szörnyű lenne? – kérdez vissza az idősebb, vagyis inkább gügyög.
- Igen! Gyere! – vált hírtelen lelkesre Taeyong hangulata, majd még mielőtt bárki más is megszólalhatna karon ragadja a barátomat és egy pillanat előtt eltűnnek a szemem elől.
- Remek, egyedül maradtam – motyogom a fejemet ingatva, majd minden mindegy alapon hajtom le az italom, hogy tölthessek egy újat, ezúttal kicsit erősebbet.
Még egy jó ideig álldogálok az asztalnál és ugyan Hyejin méltóztatik velem tölteni pár percet hamar magamra is hagy, mikor megjelenik Yuta és magyaráz valamit a közelgő „ki mit tud” estről. Taeilt viszont azóta se láttam, mióta Taeyong elrángatta, így töltve egy újabb italt, szigorúan az utolsót indulok a keresésére és mikor a házba nem találom az udvar felé indulok, csakhogy félúton valaki nekem ütközik így az italom fele kifröccsen, egyenesen Iren – az egyik szurkoló lány és iskola öhm hagyjuk a jelzőket – ruháján landol.
- Mi a…? Nem tudsz figyelni?! – kiált rám, majd mikor felém fordul el is fintorodik.
- Ne haragudj, nem szándékos volt csak vala… - kezdek szabadkozni, de az arcomba érkező erősen alkohol szagú ital megállít benne. – Ezt meg mégis miért kellett? – kérdezem kissé felkapva a vizet, heves mozdulatokkal s az ingem ujjával próbálva meg eltüntetni a folyadékot az arcomról.
- Csak, hogy tudd hol a helyed! – jegyzi meg gúnyosan. – Egyáltalán mit keres egy magadfajta egy ilyen bulin?
- Ha annyira érdekel Taeyong hívott meg és… - válaszolnék a nem túl kedves kérdésre, de a kintről beszűrődő mennydörgés és a befelé igyekvő tömeg zaja elnyomja a hangom. Mély levegőt véve legyintek egyet, majd sarkon fordulva kezdem kémlelni a tömeget, hátha meglátom az egyik barátom, de minek után tíz perc után sem szúrom ki őket a tömegben úgy döntök, vihar ide vagy oda én haza megyek. Ezzel az elhatározással indulok meg az ajtó felé, még a féltető alatt megállva előkapom a telefonom, hogy írjak egy üzenetet a srácoknak, hátha eszükbe jutna keresni engem és már épp készülök kilépni az esőbbe, mikor egy kellemes hang megállít.
- Máris menni készülsz?
- Igen – felelem a hang gazdája felé fordulva, de mikor realizálom, hogy ki is ő, elkerekednek a szemeim. Jung Jaehyun, a kosárcsapat sztárja, a lányok nagy kedvence hozzám beszél.
- Elvigyelek? – kérdezi meg a semmiből, mire meglepetten pislogok rá.
- Nem hinném…
- Nem ittam – vág hírtelen közbe, mire egy meglepett sóhaj hagyja el az ajkaimat.
- Nem baj, menj vissza a házba és érezd jól magad – intek az ajtó felé. Ne is foglalkozz velem, teszem hozzá magamban.
- Épp indulni készültem én is – mosolyog rám. Istenem, olyan helyes amikor mosolyog és… Nem kellett volna innom. Oké Doyoung, meleg vagy, de ne legyél ennyire nyilvánvaló! Korholom magam, majd tekintetem elszakítva az ajkitól pillantok a szemeibe. – És az eső is szakad – teszi még hozzá, mire én újra a víz áztatta udvar felé fordítom a pillantásom.
- Na, gyere – ragadja meg a kezem, mikor már percek óta nem válaszolok, mire meglepetten pillantok előbb rá, majd kezeinkre.
- Oké – egyezek bele, végül is, mi rossz sülhet ki egy fuvarból?

*Kérlek ne utálajtok, szeretem az RV-t!*

1. Fejezet

Sziasztok! Ugy gondoltam megszakítom egy kicsit a Borders komorabb
hangulatát és megajándékozlak titeket egy kis Dojae történettel is. :)
Jó szórakozást!
~Jinie~

Doyoung pov.:

- Biztos lehetsz benne, hogy én ezt nem veszem fel! – Vágom Taeilhez a fekete nadrágnak csúfolt anyagdarabot.
- Jaj, ne csináld már! Nagyon jól mutatnál benne! – győzköd, mire én csak felfújva az arcomat rázom meg a fejem.
- Nyugalom Moony, ha nem veszi fel azt, akkor majd megy abban, amit én választottam – vigyorog rám Hyejin is.
- Ugh, oké – morgom elvéve Taeiltől az előbb említett ruhadarabot. – Utállak titeket – nézek rájuk szúrós szemmel, majd sértődötten a fürdőbe trappolok és magamra rángatom azt a vacakot illetve a hozzá „remekül illő” kissé túl méretes inget. Lassan fordítom a tekintetem az egész alakos tükör felé, majd percekig meredek az üvegre. Egész… helyes vagyok így, állapítom meg, kezeimet először a halványkék ingen, majd a feszes, fekete nadrágon vezetem végig. Az ing a mérte miatt kicsit lecsúszik a ball vállamon, így betekintést engedve a kulcscsontomra, míg a nadrág második bőrként simul a lábaimra, hogy eltűnve a felsőm alatt, pont csak annyit láttasson a combjaimból, hogy a többit legyen kedve elképzelni annak, aki csak rám néz.
Végül megrázva a fejem sétálok ki a fürdőből, mire mind két barátom felém kapja a pillantását, s míg Taeil elégedetten hümmög, addig Hyejin leejti a kezében tartott smink ecsetet.
- Úr Isten, Doyoung! – mondja, szinte sikítva a lány, úgy nézve rám, hogy komolyan elgondolkodok az elmeállapotán.
- Ha már te is így reagálsz lehet jobb, ha inkább ki se megyek az utcára – húzom el a számat.
- Ó dehogy nem! – szólal fel a legidősebb is. – Kiteszed a lábad, be egy jó kis buliba, mi több, még jól is fogod magad érzni!
- És kitudja, lehet felszedsz egy helyes srácot is – vonogatja a szemöldökét a lány, mire csak megforgatom a szemeim. Igen, a barátaim – és a szüleim is - tudják, hogy meleg vagyok és sosem volt vele bajuk, Taeilnek talán azért nem, mert ő is az, ami Hyejint illeti, nála elfogadóbb barátot nem is kívánhatna magának az ember. Aki nem ismeri, azt gondolja róla, hogy pont olyan flegma és beképzelt, mint a legtöbb gazdag, de nem az. Talán azért sem, mert őt is ugyan úgy próbára tette az élet, mint ahogy minket is Taeillel. Talán pont ez az a kapocs, ami összetart minket.
- Amúgy, miért is lettünk meghívva ebbe a buliba? – teszem fel a kérdést, ami azóta foglalkoztat, hogy Taeil az ebédnél megemlítette az eseményt.
- Nem igazán értettem Taeyong mire utalt, de azt mondta örülne ha ott lennék és mikor megkérdeztem, hogy jöhettek-e ti is, azt mondta, minél többen vagyunk annál jobb – mondja Taeil vállat vonva.
- Nekem van sejtésem róla mire utalt – kuncog fel Jinie, mire Il megajándékozza egy gyilkos pillantással.
- Ez akkor is furcsa, az előző  évben még csak a létezésünkről sem tudtak, most meg alig két  héttel az  új szemeszter kezdete után együtt szeretne bulizni velünk a suli legnagyobb playboy-ainak tábora. – Mondom elmélázva. Taeyong és a barátai, név szerint, Jaehyun, Yuta, Johnny és Lucas a suli legmenőbbjei közé tartoznak. Azok közé, akiket minden szünetben lányok és fiúk hada vesz körbe, a kosárcsapat, a focicsapat és persze a tánccsoport tagjai, azok, akiknek mindene megvan, leszámítva a szívet és érzelmeket.
- Na, most, hogy mindenki elkészült – rángat vissza a valóságba Taeil hangja – akár indulhatunk is – csapja össze a tenyerét.
- Te így akarsz jönni? – kérdezem végig mérve, mire meglepetten pillant rám, majd a ruháira. Egy fekete szűk farmert és egy hasonlóan fekete pólót viselt, aminek a hátulján olyan vékony volt az anyag, hogy egy lágy szellő is elszakíthatta volna, így tökéletesen lehet látni a háta minden milliméterét. Az öltözéket egy fehér dorkó és egy fehér fojtó tette teljessé.
- Igen, miért?
- Semmi, csak azt hittem, hogy az én ruhám lesz…ohm, szokatlan.
- Az is – mondja Hyejin karon ragadva minket, úgy vezetve ki a szobájából. – Meglepő, hogy hármunk közül én vagyok a legunalmasabb – nevet fel, végig mutatva a fekete, magas derekú rövidnadrágján és a rövid derekú, fekete-piros hosszúujjú polóján.
- Ne is említsd, még a végén visszamegyek átöltözni – nevetek fel én is, ahogy útnak indulunk az éjszakában.
Úgy érzem ez a buli sok mindent meg fog változtatni, hogy jó vagy rossz irányban, azt nem tudom, de érzem, hogy az életem ki fog zökkeni a megszokott rendjéből.