9. Fejezet

Sziasztok! Tartva magam a nemlétező ütemtervemhez száz évente egyszer hozok egy új részt!

Ami pont ma esedékes, szóval mindenkinek jó olvasást!

~Jinie~

Doyoung pov.:

                Az egész reggeli alatt nem tudtam kiverni a fejemből, amit Jaehyun mondott. Nehezemre esik elhinni, hogy mindent komolyan gondol, de szombat reggel óta nem tett semmi olyat, ami miatt kételkednem kéne benne. Igaz, a péntek estét csak egy kalandnak szánta, ami miatt akár haragudhatnék is rá, de legalább őszinte volt velem és az a fontos, nem?
Ki tudja, talán még segíthet is, hogy kibújjak a csigaházból és én is megmutathatom neki, hogy a sznob, érzéketlen embereken és csillogáson kívül is van élet, olyan emberekkel, akik megérik a beléjük fektetett bizalmat és energiát.
- Rendeljünk még egy milkshake-et? – kérdezi hírtelen a velem szemben ülő, mire pislognom kell párat, hogy visszatérjek a valóságba.
- Persze – mosolygom rá -, ha szeretnéd. Mondjuk elvitelre és akkor kiülhetnénk a közeli parkba.
- Remekül hangzik! – vigyorodik el Jae is, majd felállva húz maga mellé engem is. – Akkor rendeljük is! – Mondja a pult felé indulva.
- Szolgálhatok még valamivel az uraknak? – kérdi Jungwoo, amint a kiszolgálóhoz lépünk, mire a mellettem álló bólintva rendel két csokis-karamellás shake-et elvitelre. – Számolhatok egybe? – kérdi a pincér, amint megkapjuk a rendelésünk és mielőtt még megszólalhatnék, miszerint fizetem a saját részem Jaehyun már elő is kapja a tárcáját és fizet is. – Köszönjük a vásárlást, további szép napot!
- Szia! – Köszöntünk el kórusban a fiútól, majd az italainkkal a kezünkben indultunk el a park felé. egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy megkérdezzem Jae-t, miért fizetett helyette is, de végül elvetem az ötletet és más téma után nézek. Egész addig a kérdéseimen morfondírozva míg le nem ülünk a par egyik napsütötte padjára.
- Jae?
- Hmm?
- Én már annyit meséltem magamról, mi lenne, ha most te is ezt tennéd? – fordulok mosolyogva a mellettem ülőhöz.
- Rendben, mit szeretnél tudni? – kérdi felém pillantva.
- Nem is tudom – gondolkozom el. – Hogy lettetek ilyen jóban Taeyonggal?
- Ez egy hosszú történet.
- Még szerencse, hogy sok időnk van – kuncogok fel, mire ő is elmosolyodik, majd belekezd a mesélésbe.
- Kiskoromban, négy és nyolc éves korom között Amerikában éltem a szüleimmel, míg nem apám munkája miatt haza nem kellett jönnünk. Nem viseltem túl jól a dolgot, elég nehezen illeszkedtem be Amerikában és féltem, ha eljövök egy életre elveszítem az összes barátom. De nem volt sok választásom. Miután haza költöztünk rögtön új iskolába kerültem pedig úgy volt egy darabig otthon tanulok.
- Hogy-hogy nem így lett? – vágok közbe, mire elfordítva tőlem a tekintetét kezdi el kémlelni a park távolabbi szélét.
- Nem igen tudom, talán nem találtak tanárt, aki oktatna, talán a szüleimnek nem volt rá ideje – rántja meg a vállát és bár úgy tesz, mintha nem lenne fontos az én szívem mégis összefacsarodik. El sem tudom képzelni ilyen lehet, ha a szüleidnek nincs rád ideje. Szívem szerint mondanék valamit, de fogalmam sincs mit, így csak összekulcsolva jobbjaink ujjait szorítom meg egy kicsit a kezét, éreztetve, hogy én itt vagyok vele. Erre ő újra felém fordítva a pillantását mosolyodik el és folytatja tovább a történetet.
- Nem volt olyan rossz a dolog. Igazából ennek köszönhetem, hogy megisertem Taeyongot, bár akkoriban sokat megadtam volna érte, ha nem így lett volna. Eleinte nagyon nem kedveltük egymást, vagyis inkább csak ő engem. Tudod, én voltam az új gyerek, aki nem képes megszólalni, így én lettem a cikizés tárgya. És szerintem ki tudod találni, ki volt az, aki elkezdte az egészet – kuncog fel. – Az elején rosszul esett, amit csinált, aztán rájöttem, meg tudom magam védeni. Egy nap, mikor épp engem cikizett gondoltam egyet és visszaszóltam, ezzel nm kicsit lepve meg a körülöttem lévőket. Volt, aki megsértődött és elsétált és olyan is, aki folytatta a piszkálódást. De nem Taeyong. Ő csak csendben állt és figyelte ahogy kiállok magamért. Végül pedig beszállt mellém és ezzel a tettével kivívta a tiszteletem és azóta barátok vagyunk. Persze, nem mondom, hogy mindig kifejezetten jó hatással lettünk volna egymásra, de mikor kell, ott vagyunk a másiknak – fejezi be a történetet egy szelíd mosollyal az ajkain.
- Teljesen megértem ezt, tulajdonképpen hasonló volt a helyzet Taeil, Hyejin és köztem, mikor megismertük a lányt, annyi különbséggel, hogy Hyejin sosem piszkált minket.
- Ahány ember annyi féle. De ha őszinték akarunk lenni, akárki ránéz Tyong-ra a hideg, érzéketlen playboy-t látja benne, de igazából nem ilyen. Tud nagyon kedves és törődő is lenni.
- Hát, jobban teszi, ha Taeilnek ezt az oldalát mutatja meg, mert különben… - hagyom nyitva a mondatot, hogy minél fenyegetőbb legyen, de Jaehyun hangos kacaját elnézve nem igen sikerült.
- Nyugalom, biztos vagyok benne, hogy így lesz – feleli a srác, mikor nevetése egy mosollyá szelídül.
Végül hosszú órákat beszélgetünk a padon ülve. Szóba kerül minden, a kis semmiségektől a vicces és kínos sztorikon át a családig. Megvitatjuk, hogy melyik Marvel karakter a legjobb és miért, hogy a mai horrorfilmek között nehéz igazán jót találni és azt is, hogy esetleg mit kéne megnéznünk aznap, míg végül a Házikedvencek temetője mellett döntve elindulunk a mozi felé. Egész odáig mindenben egyet értve, még el nem jutunk a fizetésik, ahol egy kisebb vita után sikerül megegyeznünk, míg Jae veszi a jegyeket én fizetem a rágcsát. Bár azért még megjegyzi, hogy ha már ő hívott randira illene neki fizetni mindent, mire csak megforgatom a szemem. Amint megszereztünk mindent beültünk a vetítőbe, ami amint elsötétedett Jae hozzám hajolva nyomott egy gyors csókot az ajkaimra, majd pimaszul elvigyorodva figyelte, ahogy körbe pillantok a teremben.
- Édes vagy mikor elpirulsz.
- Honnan veszed, hogy elpirultam, nem is látod – motyogom, mire felkuncogva hajol a fülemhez.
- Az igaz, de ismerlek már annyira, hogy tudjam.
- Ugh, inkább figyelj a filmre – morgom arcát a vázon felé fordítva, ahol épp elkezdődik a vetítés.
 Végül a film ijesztőbbre sikeredett, mint gondoltam volna, így a vetítés nagy részét Jae mellkasába bújva figyeltem, ami a mellettem ülőt egyálltlán nem zavarta és teljes lelki nyugalommal cirógatta az oldalamat, ami sikeresen elterelte a figyelmem a rettegésről. A film vége után úgy döntöttünk eszünk valamit, így a pláza étkezdéi felé vettük az irányt.
- Doyoung, az ott nem Taeil? – mutatott Jae a pizzázó felé, ahol a sorban valóban ott állt a barátom.
- De, az ő és ahogy látom nincs egyedül – mosolyodtam el Taeyong felé mutatva.
- Lepjük meg őket! – kiáltott fel a mellettem álló, majd elkezdett feléjük húzni. - Hey!
- Oh my… - fordult felénk Taeyong, amint meghallotta Jaehyun hangját. – Ember, a frászt hoztad rám – nézett szúrósan a barátjára, aki nagyon jót szórakozott a rémült arckifejezésén.
- Doyoung? – szólalt meg Taeil is meglepetten pislogva felém és a Jae kezét fogó kezemre.
- Hali – mosolyogtam rá és míg a két barát egymással van elfoglalva eltátogok neki egy „majd megmagyarázom”-ot, mire ő csak bólint.
- Ha már így összefutottunk nem csatlakoztok hozzánk? – veti fel az ötletet Taeyong.
- Remekül hangzik! – egyezünk bele, majd nem foglalkozva a sorban mögöttünk állókkal csatlakozunk a két jómadárhoz.
Végül fejenként két szelet pizza és egy kis beszélgetés után úgy döntünk ideje haza indulni. Mert egy, holnap suli, kettő a szüleim is nemsokára haza érkeznek.
Már éppen kilépnénk a plázából, mikor Taeil megragadva a karomat állít meg.
- Nézd, ott van Hyejin! – mutat a lány felé és amint ő is észrevesz minket oda is int neki, de a lány, ahelyett, hogy vissza intene csak gyorsan körbe néz, majd sebes léptekkel megindul felénk.
- Hát ti? – kéri amint elénk ér.
- Mi épp enni voltunk a fiúkkal – mutat Il a mellettünk álló két srác felé, mire Jin csak felvonja a szemöldökét, de mielőtt bármit kérdezhetne egy mély hang félbeszakítja.
- Hát itt vagy! Azt mondtad a bolt előtt találkozunk.
- Johnny? – hangzik el a kérdés egyszerre négyünktől, mire a colos is észrevesz minket és Hyejin csak lehajtja a fejét.
- Oh, hello… Ti mit csináltok itt így négyesben?
- Nekünk – szólal meg Taeyong megfogva Taeil kezét -, randink volt. Ők meg velünk ettek – mutat felék.
- És ti, mit csináltatok itt kettesben? – kérdezek rá.
- Mi is épp… - kezdi John, de Jin félbe szakítja.
- Mi csak, csak összefutottunk egy… Egy koreó miatt – hadarja, de egyikünk sem hisz neki.
- Most komolyan? – vonja fel a szemöldökét Johnny. – Azt hittem ezt épp az előbb beszéltük meg – morogja.
- John kérlek, ne kezd…
- Mit ne Hyejin? Te mondtad, hogy eleged van abból, hogy nem tudod hányadán állunk és most, hogy tisztázhatnánk mindenki előtt, hogy mi is a helyzet, letagadod miért is vagyunk itt. Az elején még megértettem az aggályaid, de azt hittem eleget bizonyítottam, hogy megbeszéltük a dolgokat. De tudod mit, mi lenne, ha most te is törnéd magad egy kicsit – mondja a colos és sarkon fordulva indul el.
- Johnny várj! – szól utána a lány, mire megtorpan.
- Vártam már eleget – mondja meg sem fordulva. – Majd keress meg, ha már tudod mit akarsz – fejezi be, majd elsétál.
- Most csak én nem értem mi folyik itt? – kérdezi Taeil, mire a lány csak felsóhajt, majd egy szó nélkül tűnik el ő is a tömegben.
- Talán utána kéne mennetek – szólal meg Jae és Taeyong egyszerre. – Miattunk ne aggódjatok – mosolyodnak el, majd Tyong Il mellé lépve súg valamit a fülébe, de a barátom reakcióját már nem látom, mert Jaehyun eltereli a figyelmem.
- Menjetek csak utána, úgy is rátok férne egy beszélgetés. Én megpróbálom elérni John-t, hátha segít – mosolyog rám.
- De…
- Nincs de, megértem a helyzetet – mondja. – Majd legközelebb haza kísérlek.
- Szavadon foglak – mosolyodom el én is, majd épp fordulnék Taeil felé, mikor arcomra simítva a kezét nyom egy csókot az ajkaimra.
- Azért remélem az nem fordult meg a fejedben, hogy búcsúcsók nélkül elengedlek – kuncogja, majd ad egy újabb csókot. – Holnap találkozunk a suliban.
- Holnap – értek egyet, majd egy újabb gyors puszi után Taeilel Hyejin után indulunk.
- Lesz mit megmagyarázod – mondja az idősebb, mire csak felsóhajtok.
- Előbb találjuk meg Hyejint!