Halihó! Most
mondanám, hogy visszatértem, de magamat ismerve ez nem egy biztonságos
kijelentés. :’) De azért most mégis csak sikerült hoznom egy új részt! Remélem
tetszeni fog!
Jó olvasást!
~Jinie~
Jaehyun pov.:
Ilyen is régen fordult elő utoljára, hogy az egész szombatot az
ágyban töltöttem, persze az étkezéseket leszámítva. De az igazat megvallva egy
pillanatát sem bánom. Doyoung felébresztett bennem valamit, amit a legutolsó,
meglehetősen félresikerült kapcsolatom óta nem éreztem. Meglehet elképesztően
jó volt vele a szex, de amit tegnap délután csináltunk több volt annál. Egy
pillanatig sem éreztem azt, hogy a következő percben inkább felszívódnék és biztos
vagyok benne, hogy ez nem csak az egymás ajkai közé nyögött élvezett miatt van.
Élveztem a vele töltött időt, a beszélgetéseket, a közös étkezést, filmnézést
és melegséggel töltötte el a szívem, mikor este a karjaim közé bújva szenderült
álomba.
Ha teljesen őszinte akarok lenni eleinte úgy voltam vele, ha a hétvége után nem beszélünk többet sincs aj, de ahogy egyre több időt töltök vele egyre inkább úgy érzem, hogy nem csak a testét, de a lelkét is maradéktalanul meg szeretném ismerni. Tudni szeretném mi jár a fejében, mikor édes ajakbiggyesztéssel mered a semmibe, ismerni a történetét, a barátait, őt magát. Nem vagyok benne biztos, hogy ez az az út, ami a szerelemhez vezet, de valahol a szívem mélyén remélem, hogy igen. Most még csak abban vagyok biztos, hogy mindenét a magaménak szeretném tudni. Hogy én legyek az, aki felszárítja a könnyeit, aki megnevetetti, akinek a karjai közt megnyugvást nyer. Nem csak a testét, de a lelkét is akarom.
Gondolataim közül halk nyöszörgés zaja szakít ki, így pillantásomat a mellettem fekvő felé fordítom. Ajkaimra azonnal mosoly szökik az ébredező fiú látványától.
- Jó reggelt! – suttogom, puszit nyomva a homokára.
- Reggelt – üdvözöl államittas hangon, majd pár kísérlet után sikerül kinyitni a szemeit és felpillantani rám. – Hogy nézhetsz ki ilyen jól már korán reggel – mormolja és amint realizálja mit is mondott mélyen elpirul.
- Nicsak ki beszél – vigyorgom rá. – Hogy vagyunk ma reggel?
- Remekül, meglepően kipihenten – feleli mosolyogva. – Mennyi az idő?
- Kilenc múlt öt perccel – mondom lecsekkolva az időt.
- Jézus, ez nem emberi idő, hogy fent legyek egy vasárnap reggelen – sóhajt fel, majd szemeit újra lecsukva bújik vissza a mellkasomba.
- Pedig most nincs időnk aludni – suttogom a fülébe, mire olyan tempóban ül fel, ha nem lennének elég gyors reflexeim biztosan összefejeltünk volna.
- Tessék? – néz rám riadtan minek hatására fel kell nevetnem.
- Nyugalom drágám, nem járt semmi rossz a fejemben, de ez az utolsó nap, legalábbis ezen a hétvégén, hogy itt vagyok és szeretném kiélvezni.
- Oh, értem – dől vissza, majd úgy pislog fel rám. – És mire gondoltál?
- Tekintve, hogy szép vasárnapunk van, arra gondoltam kimozdulhatnánk a házból. Elmehetnénk enni valahova, aztán kimehetnénk a parkba később pedig beülhetnénk egy filmre – vázolom a terveim.
- Te – mutat rám -, az utcán szeretnél mutatkozni, velem?
- Igen, de azt hittem ezt már megbeszéltük.
- Igen-igen, csak biztosra akartam menni – legyez a kezeivel kettőnk között.
- Akkor ezt vehetem egy igennek?
- Hm, igen, persze – mosolyog rám.
- Akkor nem ártana készülődni, menj zuhanyozz le, addig én főzök egy kávét magunknak – mondom puszit nyomva az ajkaira, mire hümmög egyet. Végül egy újabb, kisé hosszabb csók után kikászálódunk az ágyból és még én kiindulok a szóbából ő a szekrénye elé lép, de mielőtt még kinyithatná azt hírtelen felém fordul.
- Jaehyun, ez… Ez egy…randi? – kérdi elpirulva.
- Annak szántam – kacsintok rá, mire még jobban elpirul. – Szóval nyomás készülődni – mosolyodom el ő pedig viszonozza a gesztusom, majd alig egy pillanattal később derékig eltűnik a szekrényben. Izgatottságát látva kiszélesedik a mosolyom és halkan dúdolgatva indulok a konyha felé. Szinte már úgy mászkálok Doyoung lakásában, mintha legalábbis itt élnék és ez megmagyarázhatatlan jó érzéssel tölt el. Tudom, mit hol találok a konyhában így a kávé készítés nem kihívás és mire lefő a fekete nedű és meg is iszom a saját adagom Doyoung is felbukkan a helyiségben.
- Gyors voltál – üdvözlöm a kezébe adva a saját bögréjét.
- Igyekeztem – kuncog, elvéve a bögrét. – Tettem ki neked ruhát az ágyra, mert, öhm… - akad el.
- Köszönöm, az jól fog jönni, így még sem mehetek – nevetek fel, utalva arra, hogy csak egy alsónadrág van rajtam.
- Inkább menj fürödni – kuncog fel ő is.
- Igen is uram! – hajolok meg felé játékosan, majd a szobája felé veszem az irányt és felkapva a kikészített ruhákat veszem birtokba én is a fürdőt. Egy alapos, de gyors zuhany után, megszárítkozva és felöltözve lépek a tükör elé, hogy beállítsam a hajam. Még sem mehetek akármilyen hajjal az első randinkra. Amint elkészültem visszasétáltam Doyoung-hoz a konyhába.
- Nem mondom, hogy nem kellemes a te ruháidban lenni – mondom, amint belépek -, de legközelebb szeretnélek megnézni téged az enyéimben.
- Le-leközelebb?
- Mhm, mondjuk a következő randink után vagy a jövő hétvégén.
- De Jae – kezdi komoly hangon -, még az első randinkon sem vagyunk túl.
- Akkor talán ideje lenne elindulnunk – nyújtom felé a kezem, amit ő vigyorogva el is fogad. Egy gyors cipő felvétel és egyéb szükséges dolgok magunkhoz vétele után magunk mögött hagytuk a házat. Egy darabig csak csendben sétálunk egymás mellett, de ahogy kezdetét veszi egy jóhangulatú beszélgetés úgy nyúlok Doyoung keze után és kulcsolom össze az ujjainkat és ugyan egy pillanatra megakad a mondandója közepén végül csak elmosolyodva folytatja tovább a történetét. Mesélünk egymásnak a barátainkról, a suliról, hogy mi az, ami jó benne – bár szerintem olyan nincs -, mi az, ami kevésbé vagy egyáltalán nem. Megbeszéljük melyik óráink vannak együtt és mi a véleményünk az adott tanárról, aki tartja.
Végül úgy döntünk, hogy a közeli kis kávézó, ahova Doyoung is jár a barátaival, tökéletes helyszín lesz egy reggelire. Belépve meg is értem miért szeretik ezt a helyet. A sok vendég ellenére nem zsúfolt a hely, a bent lévők beszélgetéseinek kellemes zene adja az aláfestést, a nagy ablakon beáradó napsütés meleg fénnyel tölti meg a teret, remekül kihangsúlyozva a helyiség barátságos, világos színeit. A levegőt édes sütemények és frissen főtt kávé illata tölti meg, némi gyümölcsös kiegészítéssel, amit a pulton égő illatgyertyák árasztanak magukból.
- Jól gondolom, ha azt gondolom, hogy nem ilyen helyekhez vagy szokva? – Kérdi Doyoung ezzel kiszakítva a bámészkodásból.
- Jól, de kétségkívül jobban tetszik ez a hely, mint azok, ahova járok – mosolygok rá.
- És még nem is kóstoltad a milkshake-jeiket és a croassant! – Mondja a pult felé húzva.
- Doyoung, rég láttalak – üdvözöl minket, jobban mondva a mellettem állót a pult mögött lévő fiú és nekem csöppet sem tetszik az az ábrándos mosoly, amivel Youngie-t méregeti.
- Szia Jungwoo, sajnálom, mostanában nem volt időm bejönni – mondja sajnálkozva a megszólított.
- Azt képzelem – pillant felém végül a srác, majd vissza fordulva a mellettem állóhoz kacsint rá.
- Ez, én, mi… - kezd dadogni Doyoung, mire a pult mögött lévő mosolya csak kiszélesedik.
- Ti?
- Ez az első… randink – motyogja végül elvörösödve.
- Remek! – lelkesül fel a másik fiú is, majd felém nyújtja a kezét. – Szia, Jungwoo vagyok, Doyoung életmentő kávékészítője!
- Jaehyun – fogok vele kezet.
- Örülök a találkozásnak. És mit adhatok a kedves párnak?
- Párnak? – visszhangozza Young, de még mielőtt letagadhatná közbe vágok.
- Volt szerencsém hallani az itteni milkshake croassant kombinációról, szóval szerintem az lesz. – Végül leadva a rendelésünk ültünk le az egyik asztalnál egészen addig nem szólva semmit míg Jungwoo ki nem hozza a rendelésünk.
- Jae, az előbb, a pultnál – töri meg a csendet végül Doyoung. – Ami, amit Jungwoo mondott rólunk…
- Hogy egy pár lennénk? – segítem ki, mire bólint. – Mi van vele?
- Nem kellett volna, mármint, én…
- Doyoung, drágám, azért hagytam, hogy így nevezzen minket, mert szeretném, ha az emberek tudnák, hogy te hozzám tartozol, én pedig hozzád. Nem mondom, hogy feltétlenül egy pár lennénk, de biztos lehetsz benne, hogy szeretnék azon az úton haladni, ami elvezet minket odáig – mosolygok rá.
- Miért csinálod ezt? – kérdi elvörösödve.
- Mit?
- Ezt. Mindig ilyesmiket válaszolsz, ha szóba kerül ez a dolog és… És ma már vagy tizedszerre hívsz „drágámnak” – formáz macskakörmöket az ujjai segítségével.
- Azért, mert szeretném, ha így lenne és azt is, ha elhinnéd ezt nekem – mondom kezeim közé fogva az asztalon pihenő jobbját. – Nem azért maradtam nálad egész hétvégén és hívtalak randira, hogy holnap reggelre mindent elfelejtsek és biztos lehetsz benne, hogy nem hagyom azt sem, hogy te így tegyél. Ami a becenevet illeti kereshetünk másikat, bár, ha jól emléksze te magad mondtad, hogy ne hívjalak babe-nek – kuncogok fel ahogy elfintorodik a megszólítás hallatán.
- Nem az, hogy zavar, csak… Minden olyan furcsa, mint már rájöhettél nem igazán volt még kapcsolatom – hajtja le a fejt. – Nem tudom mit kéne tennem, mi a protokoll ilyen helyzetekben.
- Doyoung, nem kell ilyesmin agyalnod, tedd azt, amit jónak látsz, ha valamiben nem vagy biztos, akkor csak kérdezz rá, beszélj hozzám, ez az egyetlen dolog, ami fontos, amíg jól érezzük magunkat a másikkal. És én, személy szerint nagyon is jól érzem magam veled – mondom, nyugtatólag megszorítva a kezét, mire rám emeli a tekintetét, majd egy pillanatnyi gondolkodás után elmosolyodva bólint rá a hallottakra. Amíg ezt mind ketten észben tartjuk nem lesz baj.
Ha teljesen őszinte akarok lenni eleinte úgy voltam vele, ha a hétvége után nem beszélünk többet sincs aj, de ahogy egyre több időt töltök vele egyre inkább úgy érzem, hogy nem csak a testét, de a lelkét is maradéktalanul meg szeretném ismerni. Tudni szeretném mi jár a fejében, mikor édes ajakbiggyesztéssel mered a semmibe, ismerni a történetét, a barátait, őt magát. Nem vagyok benne biztos, hogy ez az az út, ami a szerelemhez vezet, de valahol a szívem mélyén remélem, hogy igen. Most még csak abban vagyok biztos, hogy mindenét a magaménak szeretném tudni. Hogy én legyek az, aki felszárítja a könnyeit, aki megnevetetti, akinek a karjai közt megnyugvást nyer. Nem csak a testét, de a lelkét is akarom.
Gondolataim közül halk nyöszörgés zaja szakít ki, így pillantásomat a mellettem fekvő felé fordítom. Ajkaimra azonnal mosoly szökik az ébredező fiú látványától.
- Jó reggelt! – suttogom, puszit nyomva a homokára.
- Reggelt – üdvözöl államittas hangon, majd pár kísérlet után sikerül kinyitni a szemeit és felpillantani rám. – Hogy nézhetsz ki ilyen jól már korán reggel – mormolja és amint realizálja mit is mondott mélyen elpirul.
- Nicsak ki beszél – vigyorgom rá. – Hogy vagyunk ma reggel?
- Remekül, meglepően kipihenten – feleli mosolyogva. – Mennyi az idő?
- Kilenc múlt öt perccel – mondom lecsekkolva az időt.
- Jézus, ez nem emberi idő, hogy fent legyek egy vasárnap reggelen – sóhajt fel, majd szemeit újra lecsukva bújik vissza a mellkasomba.
- Pedig most nincs időnk aludni – suttogom a fülébe, mire olyan tempóban ül fel, ha nem lennének elég gyors reflexeim biztosan összefejeltünk volna.
- Tessék? – néz rám riadtan minek hatására fel kell nevetnem.
- Nyugalom drágám, nem járt semmi rossz a fejemben, de ez az utolsó nap, legalábbis ezen a hétvégén, hogy itt vagyok és szeretném kiélvezni.
- Oh, értem – dől vissza, majd úgy pislog fel rám. – És mire gondoltál?
- Tekintve, hogy szép vasárnapunk van, arra gondoltam kimozdulhatnánk a házból. Elmehetnénk enni valahova, aztán kimehetnénk a parkba később pedig beülhetnénk egy filmre – vázolom a terveim.
- Te – mutat rám -, az utcán szeretnél mutatkozni, velem?
- Igen, de azt hittem ezt már megbeszéltük.
- Igen-igen, csak biztosra akartam menni – legyez a kezeivel kettőnk között.
- Akkor ezt vehetem egy igennek?
- Hm, igen, persze – mosolyog rám.
- Akkor nem ártana készülődni, menj zuhanyozz le, addig én főzök egy kávét magunknak – mondom puszit nyomva az ajkaira, mire hümmög egyet. Végül egy újabb, kisé hosszabb csók után kikászálódunk az ágyból és még én kiindulok a szóbából ő a szekrénye elé lép, de mielőtt még kinyithatná azt hírtelen felém fordul.
- Jaehyun, ez… Ez egy…randi? – kérdi elpirulva.
- Annak szántam – kacsintok rá, mire még jobban elpirul. – Szóval nyomás készülődni – mosolyodom el ő pedig viszonozza a gesztusom, majd alig egy pillanattal később derékig eltűnik a szekrényben. Izgatottságát látva kiszélesedik a mosolyom és halkan dúdolgatva indulok a konyha felé. Szinte már úgy mászkálok Doyoung lakásában, mintha legalábbis itt élnék és ez megmagyarázhatatlan jó érzéssel tölt el. Tudom, mit hol találok a konyhában így a kávé készítés nem kihívás és mire lefő a fekete nedű és meg is iszom a saját adagom Doyoung is felbukkan a helyiségben.
- Gyors voltál – üdvözlöm a kezébe adva a saját bögréjét.
- Igyekeztem – kuncog, elvéve a bögrét. – Tettem ki neked ruhát az ágyra, mert, öhm… - akad el.
- Köszönöm, az jól fog jönni, így még sem mehetek – nevetek fel, utalva arra, hogy csak egy alsónadrág van rajtam.
- Inkább menj fürödni – kuncog fel ő is.
- Igen is uram! – hajolok meg felé játékosan, majd a szobája felé veszem az irányt és felkapva a kikészített ruhákat veszem birtokba én is a fürdőt. Egy alapos, de gyors zuhany után, megszárítkozva és felöltözve lépek a tükör elé, hogy beállítsam a hajam. Még sem mehetek akármilyen hajjal az első randinkra. Amint elkészültem visszasétáltam Doyoung-hoz a konyhába.
- Nem mondom, hogy nem kellemes a te ruháidban lenni – mondom, amint belépek -, de legközelebb szeretnélek megnézni téged az enyéimben.
- Le-leközelebb?
- Mhm, mondjuk a következő randink után vagy a jövő hétvégén.
- De Jae – kezdi komoly hangon -, még az első randinkon sem vagyunk túl.
- Akkor talán ideje lenne elindulnunk – nyújtom felé a kezem, amit ő vigyorogva el is fogad. Egy gyors cipő felvétel és egyéb szükséges dolgok magunkhoz vétele után magunk mögött hagytuk a házat. Egy darabig csak csendben sétálunk egymás mellett, de ahogy kezdetét veszi egy jóhangulatú beszélgetés úgy nyúlok Doyoung keze után és kulcsolom össze az ujjainkat és ugyan egy pillanatra megakad a mondandója közepén végül csak elmosolyodva folytatja tovább a történetét. Mesélünk egymásnak a barátainkról, a suliról, hogy mi az, ami jó benne – bár szerintem olyan nincs -, mi az, ami kevésbé vagy egyáltalán nem. Megbeszéljük melyik óráink vannak együtt és mi a véleményünk az adott tanárról, aki tartja.
Végül úgy döntünk, hogy a közeli kis kávézó, ahova Doyoung is jár a barátaival, tökéletes helyszín lesz egy reggelire. Belépve meg is értem miért szeretik ezt a helyet. A sok vendég ellenére nem zsúfolt a hely, a bent lévők beszélgetéseinek kellemes zene adja az aláfestést, a nagy ablakon beáradó napsütés meleg fénnyel tölti meg a teret, remekül kihangsúlyozva a helyiség barátságos, világos színeit. A levegőt édes sütemények és frissen főtt kávé illata tölti meg, némi gyümölcsös kiegészítéssel, amit a pulton égő illatgyertyák árasztanak magukból.
- Jól gondolom, ha azt gondolom, hogy nem ilyen helyekhez vagy szokva? – Kérdi Doyoung ezzel kiszakítva a bámészkodásból.
- Jól, de kétségkívül jobban tetszik ez a hely, mint azok, ahova járok – mosolygok rá.
- És még nem is kóstoltad a milkshake-jeiket és a croassant! – Mondja a pult felé húzva.
- Doyoung, rég láttalak – üdvözöl minket, jobban mondva a mellettem állót a pult mögött lévő fiú és nekem csöppet sem tetszik az az ábrándos mosoly, amivel Youngie-t méregeti.
- Szia Jungwoo, sajnálom, mostanában nem volt időm bejönni – mondja sajnálkozva a megszólított.
- Azt képzelem – pillant felém végül a srác, majd vissza fordulva a mellettem állóhoz kacsint rá.
- Ez, én, mi… - kezd dadogni Doyoung, mire a pult mögött lévő mosolya csak kiszélesedik.
- Ti?
- Ez az első… randink – motyogja végül elvörösödve.
- Remek! – lelkesül fel a másik fiú is, majd felém nyújtja a kezét. – Szia, Jungwoo vagyok, Doyoung életmentő kávékészítője!
- Jaehyun – fogok vele kezet.
- Örülök a találkozásnak. És mit adhatok a kedves párnak?
- Párnak? – visszhangozza Young, de még mielőtt letagadhatná közbe vágok.
- Volt szerencsém hallani az itteni milkshake croassant kombinációról, szóval szerintem az lesz. – Végül leadva a rendelésünk ültünk le az egyik asztalnál egészen addig nem szólva semmit míg Jungwoo ki nem hozza a rendelésünk.
- Jae, az előbb, a pultnál – töri meg a csendet végül Doyoung. – Ami, amit Jungwoo mondott rólunk…
- Hogy egy pár lennénk? – segítem ki, mire bólint. – Mi van vele?
- Nem kellett volna, mármint, én…
- Doyoung, drágám, azért hagytam, hogy így nevezzen minket, mert szeretném, ha az emberek tudnák, hogy te hozzám tartozol, én pedig hozzád. Nem mondom, hogy feltétlenül egy pár lennénk, de biztos lehetsz benne, hogy szeretnék azon az úton haladni, ami elvezet minket odáig – mosolygok rá.
- Miért csinálod ezt? – kérdi elvörösödve.
- Mit?
- Ezt. Mindig ilyesmiket válaszolsz, ha szóba kerül ez a dolog és… És ma már vagy tizedszerre hívsz „drágámnak” – formáz macskakörmöket az ujjai segítségével.
- Azért, mert szeretném, ha így lenne és azt is, ha elhinnéd ezt nekem – mondom kezeim közé fogva az asztalon pihenő jobbját. – Nem azért maradtam nálad egész hétvégén és hívtalak randira, hogy holnap reggelre mindent elfelejtsek és biztos lehetsz benne, hogy nem hagyom azt sem, hogy te így tegyél. Ami a becenevet illeti kereshetünk másikat, bár, ha jól emléksze te magad mondtad, hogy ne hívjalak babe-nek – kuncogok fel ahogy elfintorodik a megszólítás hallatán.
- Nem az, hogy zavar, csak… Minden olyan furcsa, mint már rájöhettél nem igazán volt még kapcsolatom – hajtja le a fejt. – Nem tudom mit kéne tennem, mi a protokoll ilyen helyzetekben.
- Doyoung, nem kell ilyesmin agyalnod, tedd azt, amit jónak látsz, ha valamiben nem vagy biztos, akkor csak kérdezz rá, beszélj hozzám, ez az egyetlen dolog, ami fontos, amíg jól érezzük magunkat a másikkal. És én, személy szerint nagyon is jól érzem magam veled – mondom, nyugtatólag megszorítva a kezét, mire rám emeli a tekintetét, majd egy pillanatnyi gondolkodás után elmosolyodva bólint rá a hallottakra. Amíg ezt mind ketten észben tartjuk nem lesz baj.
****
~Még nincs kijavítva, de remélem élvezhető volt!^^~
~Még nincs kijavítva, de remélem élvezhető volt!^^~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése