10. Fejezet

Szisztok! Úgy gondoltam itt az ideje egy új résznek, szóval jó olvasást!

~Jinie~

Doyoug pov.:

Hyejin megtalálása nehezebben ment, mint gondoltuk, de végül az ezredik próbálkozás utá hajlandó volt felvenni a telefont.
- Merre vagy? – szólok bele a telefonba idegesen.
- Neked is szia – motyogja beleszipogva a telefonba.
- Hyejin, most nincs időnk erre – morgom.
- Tudod te hogy aggódunk érted? – szól bele a telefonba Taeil is. – Merre vagy?
- A parkban – sóhajtja a lány. – Találkozhatnánk Doyoung lakásán?
- Tíz percen belül ott leszünk – feleljük szinkronban, majd bontva a vonalat indulunk is útnak. Ígéretünkhöz híven kevesebb mint tíz perc alatt megérkezünk a lakásom elé, ahol Jin már a lépcsőn ülve vár minket. Egy szót sem szólva sétálok az ajtóhoz, majd kinyitva azt engedem be magunkat a lakásba.
- Menjetek csak fel, mindjárt megyek én is, csak csinálok teát – mondom és ők bólintva indulnak meg az emelet felé. Mély levegőt véve sétálok a konyhába, hogy elkészítsem a forró italokat, majd dolgom végeztével csatlakoztam hozzájuk a szobámban, mindenki elé letéve egy csészényit a gőzölgő nedűből. Az ágyamhoz sétálva teszem le a csészém az éjjeliszekrényre, majd nem törődve a rendezőtlenül heverő ágyneművel dobom le magam a fekvőalkalmatosságra.
- Nos, ki kezdi? – töri meg végül a csendet Taeil, aki az íróasztalomnál ül, de tekintetét jelentőségteljesen a padlón üldögélő lányra szegezi.
- Azt hiszem én – törődik bele Hyejin. – Úgy is én vagyok benne a legrégebben a titkolózásban – húzza keserű mosolyra az ajkait. – Nos, azt tudjátok, hogy mikor és miképp ismertem meg Johnnyt. Valamint azt is, hogy eleinte nem éppen volt a legjobb a kapcsolatunk, de aztán… - sóhajt. – Emlékeztek arra a tánc táborra még a nyár elejéről – kérdi felénk pillantva, mire mi bólintunk. – nos, ott volt valami baj a szobafoglalással így Johnnyval egy szobába kerültünk. Mondanom sem kell mennyire örültünk neki. De nem volt több szoba és a táborból való kiköltözés sem volt opció így beletörődtünk a dologba. Együtt keltünk, együtt feküdtünk és a próbák nagy részén is közösen vettünk részt, két héten keresztül, minden egyes nap. Valamikor az első hét közepe felé megtört a jég és elkezdtünk beszélgetni. Ki gondolná, hogy az együttélés közelebb hozza az embereket – nevet fel keserűen, mire Taeillel összenézünk. – Aztán az hazaindulás előtti utolsó estén az egész tábor kirúgott a hámból. Köztük mi is, ami nem lett volna baj, ha Johnnal még mindig „utáltuk” volna egymást – formáz idézőjeleket az ujjai segítségével. – De tekintve, hogy mindig is ott volt köztünk egyfajta feszültség, már nem utáltuk egymást és mindketten elég ittasa is voltunk… - hagyja nyitva a mondatot.
- Lefeküdtetek? – kérdez rá végül a legidősebb és Jin csak bólintva egyet kezdi el a padlót fixírozni. Pár pillanatig senki sem szól semmit, majd végül újra a lány kezd beszélni.
- Akkor azt hittem rohadt nagy hibát követtem el és minél előbb el akartam onnan tűnni.
- Ezért kérdezted, hogy a szüleim érted tudnak-e menni? – teszem fel a kérdést.
- Igen… Aish, annyira ostoba voltam. Próbáltam magam távol tartani tőle, de tekintve, hogy egy csapatban táncolunk és szükségem van az ösztöndíjammra nem igen voltam sikeres benne. Aztán két héttel a tábor után az egyik próba elmaradt, de John nekem nem szólt róla így szó szerint besétáltam a csapdájába. Azt hittem nem emlékszik semmire, de igen élénken élt benne minden pillanat. Kiakadt azon, hogy kerültem és elmondta, hogy mik a szándékai. Nem igazán hittem neki eleinte, azt mondtam bizonyítania kell, de nem tudtam távol maradni tőle. Aztán egy hónappal ezelőtt újra lefeküdtünk.
- Ez az az alkalom, mikor hívtalak és csak annyit mondtál a telefonba, hogy „fuck”? - Vonja fel a szemöldökét Taeil, mire Jin csak bólintva pirul el.
- Aztán a buli estéje után újra nála kötöttem ki… Oh my god, I’m such a bitch – morogja angolul.
- Nem vagy az – nézek rá szúrósan. – És mi volt ez az egész a plázában?
- Azért mentünk el sétálni, hogy megbeszéljünk mindent. Végül arra jutottunk, hogy megpróbálhatnánk együtt és mindketten beavatjuk a barátainkat is, de mikor megláttalak titeket bepánikoltam. Nem tudtam, hogy reagálnátok és ezért le akartam tagadni mindent. És ezzel most mindent elszúrtam Johnnyval.
- Egy, ne egyél ilyen negatív, ezt még simán helyre lehet hozni – kezdi a legidősebb. – Kettő, én Taeyonggal voltam randizni, Doyoung pedig Jaehyunnal az oldalán bukkant fel, amiről még beszélnünk kell – mutat rám. – Szerinted kiakadtunk volna? Főleg azok után, amin mi hárman keresztül mentünk?
- Istenem, annyira ostoba vagyok – temeti a tenyereibe az arcát a földön ülő.
- Dehogy is, csak új neked ez a dolog, ahogy nekünk is – mosolyog rá Taeil. – És ezzel azt hiszem elérkeztünk az én vallomásomig – sóhajt fel. – Nos, a party részét ismeritek a történetnek, most megosztom az előzményeket is. Az egész akkor kezdődött mikor Hyejin beteg lett a nyáron és én mentem el bevásárolni az éjszaka közepén, míg te vigyáztál rá – pillant felém. – Az éjjel-nappaliban futottam össze Taeyonggal, ki elég stresszesnek tűnt így megkérdeztem tőle, mi a baja. Kiderült, hogy összeveszett az öccsével és emiatt volt ideges, mert nem szerette volna, hogy ő is olyan legyen idősebb korában, mint Tae. Meglepett, hogy így láttam a fiatalabbat és úgy éreztem segítenem kell neki. Attól az estétől fogva kerülgettük egymást. Eleinte igencsak bosszantott a flörtölése, azt hittem csak játszik velem. Megtesz szinte bármit, hogy elfedtesse velem, azt az estét, de minél több időt töltött körülöttem annál jobban megkedveltem és különlegesnek éreztem magam, mert megmutatta egy olyan oldalát, amit nem sokan ismernek. Persze, mikor igent mondtam a bulira, tudtam, hogy minimum az éjszakát nála töltöm. De annak ellenére, hogy a hideg, playboy-os, flörtölös, néha kisfiús viselkedés is ő, nagyon kedves és törődő tud lenni. Főleg az ágyban – kuncog, mire Hyejin csak felnyög én pedig hozzá vágom az egyik párnám, majd pár pillanat múlva kiszakad belőlünk is a nevetés.
- És veled mi a helyzet? – pillantanak végül felém, mire elvörösödök.
- Reméltem megúszom a vallatásom – sóhajtottam a plafon felé fordítva a tekintetem.
- Azt ne is reméld! – szólal fel a lány Taeil pedig egyetértően bólogat.
- Főleg, hogy biztos vagyok benne, hogy Jaehyun a te ruháidban volt – teszi hozzá a legidősebb szemöldök vonogatva.
- Legyen – egyezek bele végül és bele kezdek a mesélésbe. Ügyelve arra, hogy ne osszak meg olyan részleteket, amik… zavarba ejtőek. Így is elég vörös az arcom.
- Azt hiszem – kezd bele Hyejin a mondandóm végeztével – mind hosszútávon gondolkozunk – mosolyodik el, mire mi bólintunk. – Holnap lesz mit megbeszélnem Johnmacival- sóhajtja.
- Johnmacival? – nézek rá megrökönyödve, mire az ő arca felveszi egy paradicsom színét.
- Megtennél nekünk egy szíveséget – mondja Tae fintorogva és a lány csak bólint. – Soha többet ne nevezd őt így a jelenlétemben – nevet fel, minek hatásár mi sem tudjuk visszafogni magunkat.
                Az este további részét sok nevetés és nagy elhatározások övezték. Ígértek, hogy a holnap más lesz, hogy nem hagyjuk kicsúszni a kezünkből, azt, amit kaptunk.
Igen holnap.
A holnap az a nap, amikor minden megváltozik.