10. Fejezet

Szisztok! Úgy gondoltam itt az ideje egy új résznek, szóval jó olvasást!

~Jinie~

Doyoug pov.:

Hyejin megtalálása nehezebben ment, mint gondoltuk, de végül az ezredik próbálkozás utá hajlandó volt felvenni a telefont.
- Merre vagy? – szólok bele a telefonba idegesen.
- Neked is szia – motyogja beleszipogva a telefonba.
- Hyejin, most nincs időnk erre – morgom.
- Tudod te hogy aggódunk érted? – szól bele a telefonba Taeil is. – Merre vagy?
- A parkban – sóhajtja a lány. – Találkozhatnánk Doyoung lakásán?
- Tíz percen belül ott leszünk – feleljük szinkronban, majd bontva a vonalat indulunk is útnak. Ígéretünkhöz híven kevesebb mint tíz perc alatt megérkezünk a lakásom elé, ahol Jin már a lépcsőn ülve vár minket. Egy szót sem szólva sétálok az ajtóhoz, majd kinyitva azt engedem be magunkat a lakásba.
- Menjetek csak fel, mindjárt megyek én is, csak csinálok teát – mondom és ők bólintva indulnak meg az emelet felé. Mély levegőt véve sétálok a konyhába, hogy elkészítsem a forró italokat, majd dolgom végeztével csatlakoztam hozzájuk a szobámban, mindenki elé letéve egy csészényit a gőzölgő nedűből. Az ágyamhoz sétálva teszem le a csészém az éjjeliszekrényre, majd nem törődve a rendezőtlenül heverő ágyneművel dobom le magam a fekvőalkalmatosságra.
- Nos, ki kezdi? – töri meg végül a csendet Taeil, aki az íróasztalomnál ül, de tekintetét jelentőségteljesen a padlón üldögélő lányra szegezi.
- Azt hiszem én – törődik bele Hyejin. – Úgy is én vagyok benne a legrégebben a titkolózásban – húzza keserű mosolyra az ajkait. – Nos, azt tudjátok, hogy mikor és miképp ismertem meg Johnnyt. Valamint azt is, hogy eleinte nem éppen volt a legjobb a kapcsolatunk, de aztán… - sóhajt. – Emlékeztek arra a tánc táborra még a nyár elejéről – kérdi felénk pillantva, mire mi bólintunk. – nos, ott volt valami baj a szobafoglalással így Johnnyval egy szobába kerültünk. Mondanom sem kell mennyire örültünk neki. De nem volt több szoba és a táborból való kiköltözés sem volt opció így beletörődtünk a dologba. Együtt keltünk, együtt feküdtünk és a próbák nagy részén is közösen vettünk részt, két héten keresztül, minden egyes nap. Valamikor az első hét közepe felé megtört a jég és elkezdtünk beszélgetni. Ki gondolná, hogy az együttélés közelebb hozza az embereket – nevet fel keserűen, mire Taeillel összenézünk. – Aztán az hazaindulás előtti utolsó estén az egész tábor kirúgott a hámból. Köztük mi is, ami nem lett volna baj, ha Johnnal még mindig „utáltuk” volna egymást – formáz idézőjeleket az ujjai segítségével. – De tekintve, hogy mindig is ott volt köztünk egyfajta feszültség, már nem utáltuk egymást és mindketten elég ittasa is voltunk… - hagyja nyitva a mondatot.
- Lefeküdtetek? – kérdez rá végül a legidősebb és Jin csak bólintva egyet kezdi el a padlót fixírozni. Pár pillanatig senki sem szól semmit, majd végül újra a lány kezd beszélni.
- Akkor azt hittem rohadt nagy hibát követtem el és minél előbb el akartam onnan tűnni.
- Ezért kérdezted, hogy a szüleim érted tudnak-e menni? – teszem fel a kérdést.
- Igen… Aish, annyira ostoba voltam. Próbáltam magam távol tartani tőle, de tekintve, hogy egy csapatban táncolunk és szükségem van az ösztöndíjammra nem igen voltam sikeres benne. Aztán két héttel a tábor után az egyik próba elmaradt, de John nekem nem szólt róla így szó szerint besétáltam a csapdájába. Azt hittem nem emlékszik semmire, de igen élénken élt benne minden pillanat. Kiakadt azon, hogy kerültem és elmondta, hogy mik a szándékai. Nem igazán hittem neki eleinte, azt mondtam bizonyítania kell, de nem tudtam távol maradni tőle. Aztán egy hónappal ezelőtt újra lefeküdtünk.
- Ez az az alkalom, mikor hívtalak és csak annyit mondtál a telefonba, hogy „fuck”? - Vonja fel a szemöldökét Taeil, mire Jin csak bólintva pirul el.
- Aztán a buli estéje után újra nála kötöttem ki… Oh my god, I’m such a bitch – morogja angolul.
- Nem vagy az – nézek rá szúrósan. – És mi volt ez az egész a plázában?
- Azért mentünk el sétálni, hogy megbeszéljünk mindent. Végül arra jutottunk, hogy megpróbálhatnánk együtt és mindketten beavatjuk a barátainkat is, de mikor megláttalak titeket bepánikoltam. Nem tudtam, hogy reagálnátok és ezért le akartam tagadni mindent. És ezzel most mindent elszúrtam Johnnyval.
- Egy, ne egyél ilyen negatív, ezt még simán helyre lehet hozni – kezdi a legidősebb. – Kettő, én Taeyonggal voltam randizni, Doyoung pedig Jaehyunnal az oldalán bukkant fel, amiről még beszélnünk kell – mutat rám. – Szerinted kiakadtunk volna? Főleg azok után, amin mi hárman keresztül mentünk?
- Istenem, annyira ostoba vagyok – temeti a tenyereibe az arcát a földön ülő.
- Dehogy is, csak új neked ez a dolog, ahogy nekünk is – mosolyog rá Taeil. – És ezzel azt hiszem elérkeztünk az én vallomásomig – sóhajt fel. – Nos, a party részét ismeritek a történetnek, most megosztom az előzményeket is. Az egész akkor kezdődött mikor Hyejin beteg lett a nyáron és én mentem el bevásárolni az éjszaka közepén, míg te vigyáztál rá – pillant felém. – Az éjjel-nappaliban futottam össze Taeyonggal, ki elég stresszesnek tűnt így megkérdeztem tőle, mi a baja. Kiderült, hogy összeveszett az öccsével és emiatt volt ideges, mert nem szerette volna, hogy ő is olyan legyen idősebb korában, mint Tae. Meglepett, hogy így láttam a fiatalabbat és úgy éreztem segítenem kell neki. Attól az estétől fogva kerülgettük egymást. Eleinte igencsak bosszantott a flörtölése, azt hittem csak játszik velem. Megtesz szinte bármit, hogy elfedtesse velem, azt az estét, de minél több időt töltött körülöttem annál jobban megkedveltem és különlegesnek éreztem magam, mert megmutatta egy olyan oldalát, amit nem sokan ismernek. Persze, mikor igent mondtam a bulira, tudtam, hogy minimum az éjszakát nála töltöm. De annak ellenére, hogy a hideg, playboy-os, flörtölös, néha kisfiús viselkedés is ő, nagyon kedves és törődő tud lenni. Főleg az ágyban – kuncog, mire Hyejin csak felnyög én pedig hozzá vágom az egyik párnám, majd pár pillanat múlva kiszakad belőlünk is a nevetés.
- És veled mi a helyzet? – pillantanak végül felém, mire elvörösödök.
- Reméltem megúszom a vallatásom – sóhajtottam a plafon felé fordítva a tekintetem.
- Azt ne is reméld! – szólal fel a lány Taeil pedig egyetértően bólogat.
- Főleg, hogy biztos vagyok benne, hogy Jaehyun a te ruháidban volt – teszi hozzá a legidősebb szemöldök vonogatva.
- Legyen – egyezek bele végül és bele kezdek a mesélésbe. Ügyelve arra, hogy ne osszak meg olyan részleteket, amik… zavarba ejtőek. Így is elég vörös az arcom.
- Azt hiszem – kezd bele Hyejin a mondandóm végeztével – mind hosszútávon gondolkozunk – mosolyodik el, mire mi bólintunk. – Holnap lesz mit megbeszélnem Johnmacival- sóhajtja.
- Johnmacival? – nézek rá megrökönyödve, mire az ő arca felveszi egy paradicsom színét.
- Megtennél nekünk egy szíveséget – mondja Tae fintorogva és a lány csak bólint. – Soha többet ne nevezd őt így a jelenlétemben – nevet fel, minek hatásár mi sem tudjuk visszafogni magunkat.
                Az este további részét sok nevetés és nagy elhatározások övezték. Ígértek, hogy a holnap más lesz, hogy nem hagyjuk kicsúszni a kezünkből, azt, amit kaptunk.
Igen holnap.
A holnap az a nap, amikor minden megváltozik.

9. Fejezet

Sziasztok! Tartva magam a nemlétező ütemtervemhez száz évente egyszer hozok egy új részt!

Ami pont ma esedékes, szóval mindenkinek jó olvasást!

~Jinie~

Doyoung pov.:

                Az egész reggeli alatt nem tudtam kiverni a fejemből, amit Jaehyun mondott. Nehezemre esik elhinni, hogy mindent komolyan gondol, de szombat reggel óta nem tett semmi olyat, ami miatt kételkednem kéne benne. Igaz, a péntek estét csak egy kalandnak szánta, ami miatt akár haragudhatnék is rá, de legalább őszinte volt velem és az a fontos, nem?
Ki tudja, talán még segíthet is, hogy kibújjak a csigaházból és én is megmutathatom neki, hogy a sznob, érzéketlen embereken és csillogáson kívül is van élet, olyan emberekkel, akik megérik a beléjük fektetett bizalmat és energiát.
- Rendeljünk még egy milkshake-et? – kérdezi hírtelen a velem szemben ülő, mire pislognom kell párat, hogy visszatérjek a valóságba.
- Persze – mosolygom rá -, ha szeretnéd. Mondjuk elvitelre és akkor kiülhetnénk a közeli parkba.
- Remekül hangzik! – vigyorodik el Jae is, majd felállva húz maga mellé engem is. – Akkor rendeljük is! – Mondja a pult felé indulva.
- Szolgálhatok még valamivel az uraknak? – kérdi Jungwoo, amint a kiszolgálóhoz lépünk, mire a mellettem álló bólintva rendel két csokis-karamellás shake-et elvitelre. – Számolhatok egybe? – kérdi a pincér, amint megkapjuk a rendelésünk és mielőtt még megszólalhatnék, miszerint fizetem a saját részem Jaehyun már elő is kapja a tárcáját és fizet is. – Köszönjük a vásárlást, további szép napot!
- Szia! – Köszöntünk el kórusban a fiútól, majd az italainkkal a kezünkben indultunk el a park felé. egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy megkérdezzem Jae-t, miért fizetett helyette is, de végül elvetem az ötletet és más téma után nézek. Egész addig a kérdéseimen morfondírozva míg le nem ülünk a par egyik napsütötte padjára.
- Jae?
- Hmm?
- Én már annyit meséltem magamról, mi lenne, ha most te is ezt tennéd? – fordulok mosolyogva a mellettem ülőhöz.
- Rendben, mit szeretnél tudni? – kérdi felém pillantva.
- Nem is tudom – gondolkozom el. – Hogy lettetek ilyen jóban Taeyonggal?
- Ez egy hosszú történet.
- Még szerencse, hogy sok időnk van – kuncogok fel, mire ő is elmosolyodik, majd belekezd a mesélésbe.
- Kiskoromban, négy és nyolc éves korom között Amerikában éltem a szüleimmel, míg nem apám munkája miatt haza nem kellett jönnünk. Nem viseltem túl jól a dolgot, elég nehezen illeszkedtem be Amerikában és féltem, ha eljövök egy életre elveszítem az összes barátom. De nem volt sok választásom. Miután haza költöztünk rögtön új iskolába kerültem pedig úgy volt egy darabig otthon tanulok.
- Hogy-hogy nem így lett? – vágok közbe, mire elfordítva tőlem a tekintetét kezdi el kémlelni a park távolabbi szélét.
- Nem igen tudom, talán nem találtak tanárt, aki oktatna, talán a szüleimnek nem volt rá ideje – rántja meg a vállát és bár úgy tesz, mintha nem lenne fontos az én szívem mégis összefacsarodik. El sem tudom képzelni ilyen lehet, ha a szüleidnek nincs rád ideje. Szívem szerint mondanék valamit, de fogalmam sincs mit, így csak összekulcsolva jobbjaink ujjait szorítom meg egy kicsit a kezét, éreztetve, hogy én itt vagyok vele. Erre ő újra felém fordítva a pillantását mosolyodik el és folytatja tovább a történetet.
- Nem volt olyan rossz a dolog. Igazából ennek köszönhetem, hogy megisertem Taeyongot, bár akkoriban sokat megadtam volna érte, ha nem így lett volna. Eleinte nagyon nem kedveltük egymást, vagyis inkább csak ő engem. Tudod, én voltam az új gyerek, aki nem képes megszólalni, így én lettem a cikizés tárgya. És szerintem ki tudod találni, ki volt az, aki elkezdte az egészet – kuncog fel. – Az elején rosszul esett, amit csinált, aztán rájöttem, meg tudom magam védeni. Egy nap, mikor épp engem cikizett gondoltam egyet és visszaszóltam, ezzel nm kicsit lepve meg a körülöttem lévőket. Volt, aki megsértődött és elsétált és olyan is, aki folytatta a piszkálódást. De nem Taeyong. Ő csak csendben állt és figyelte ahogy kiállok magamért. Végül pedig beszállt mellém és ezzel a tettével kivívta a tiszteletem és azóta barátok vagyunk. Persze, nem mondom, hogy mindig kifejezetten jó hatással lettünk volna egymásra, de mikor kell, ott vagyunk a másiknak – fejezi be a történetet egy szelíd mosollyal az ajkain.
- Teljesen megértem ezt, tulajdonképpen hasonló volt a helyzet Taeil, Hyejin és köztem, mikor megismertük a lányt, annyi különbséggel, hogy Hyejin sosem piszkált minket.
- Ahány ember annyi féle. De ha őszinték akarunk lenni, akárki ránéz Tyong-ra a hideg, érzéketlen playboy-t látja benne, de igazából nem ilyen. Tud nagyon kedves és törődő is lenni.
- Hát, jobban teszi, ha Taeilnek ezt az oldalát mutatja meg, mert különben… - hagyom nyitva a mondatot, hogy minél fenyegetőbb legyen, de Jaehyun hangos kacaját elnézve nem igen sikerült.
- Nyugalom, biztos vagyok benne, hogy így lesz – feleli a srác, mikor nevetése egy mosollyá szelídül.
Végül hosszú órákat beszélgetünk a padon ülve. Szóba kerül minden, a kis semmiségektől a vicces és kínos sztorikon át a családig. Megvitatjuk, hogy melyik Marvel karakter a legjobb és miért, hogy a mai horrorfilmek között nehéz igazán jót találni és azt is, hogy esetleg mit kéne megnéznünk aznap, míg végül a Házikedvencek temetője mellett döntve elindulunk a mozi felé. Egész odáig mindenben egyet értve, még el nem jutunk a fizetésik, ahol egy kisebb vita után sikerül megegyeznünk, míg Jae veszi a jegyeket én fizetem a rágcsát. Bár azért még megjegyzi, hogy ha már ő hívott randira illene neki fizetni mindent, mire csak megforgatom a szemem. Amint megszereztünk mindent beültünk a vetítőbe, ami amint elsötétedett Jae hozzám hajolva nyomott egy gyors csókot az ajkaimra, majd pimaszul elvigyorodva figyelte, ahogy körbe pillantok a teremben.
- Édes vagy mikor elpirulsz.
- Honnan veszed, hogy elpirultam, nem is látod – motyogom, mire felkuncogva hajol a fülemhez.
- Az igaz, de ismerlek már annyira, hogy tudjam.
- Ugh, inkább figyelj a filmre – morgom arcát a vázon felé fordítva, ahol épp elkezdődik a vetítés.
 Végül a film ijesztőbbre sikeredett, mint gondoltam volna, így a vetítés nagy részét Jae mellkasába bújva figyeltem, ami a mellettem ülőt egyálltlán nem zavarta és teljes lelki nyugalommal cirógatta az oldalamat, ami sikeresen elterelte a figyelmem a rettegésről. A film vége után úgy döntöttünk eszünk valamit, így a pláza étkezdéi felé vettük az irányt.
- Doyoung, az ott nem Taeil? – mutatott Jae a pizzázó felé, ahol a sorban valóban ott állt a barátom.
- De, az ő és ahogy látom nincs egyedül – mosolyodtam el Taeyong felé mutatva.
- Lepjük meg őket! – kiáltott fel a mellettem álló, majd elkezdett feléjük húzni. - Hey!
- Oh my… - fordult felénk Taeyong, amint meghallotta Jaehyun hangját. – Ember, a frászt hoztad rám – nézett szúrósan a barátjára, aki nagyon jót szórakozott a rémült arckifejezésén.
- Doyoung? – szólalt meg Taeil is meglepetten pislogva felém és a Jae kezét fogó kezemre.
- Hali – mosolyogtam rá és míg a két barát egymással van elfoglalva eltátogok neki egy „majd megmagyarázom”-ot, mire ő csak bólint.
- Ha már így összefutottunk nem csatlakoztok hozzánk? – veti fel az ötletet Taeyong.
- Remekül hangzik! – egyezünk bele, majd nem foglalkozva a sorban mögöttünk állókkal csatlakozunk a két jómadárhoz.
Végül fejenként két szelet pizza és egy kis beszélgetés után úgy döntünk ideje haza indulni. Mert egy, holnap suli, kettő a szüleim is nemsokára haza érkeznek.
Már éppen kilépnénk a plázából, mikor Taeil megragadva a karomat állít meg.
- Nézd, ott van Hyejin! – mutat a lány felé és amint ő is észrevesz minket oda is int neki, de a lány, ahelyett, hogy vissza intene csak gyorsan körbe néz, majd sebes léptekkel megindul felénk.
- Hát ti? – kéri amint elénk ér.
- Mi épp enni voltunk a fiúkkal – mutat Il a mellettünk álló két srác felé, mire Jin csak felvonja a szemöldökét, de mielőtt bármit kérdezhetne egy mély hang félbeszakítja.
- Hát itt vagy! Azt mondtad a bolt előtt találkozunk.
- Johnny? – hangzik el a kérdés egyszerre négyünktől, mire a colos is észrevesz minket és Hyejin csak lehajtja a fejét.
- Oh, hello… Ti mit csináltok itt így négyesben?
- Nekünk – szólal meg Taeyong megfogva Taeil kezét -, randink volt. Ők meg velünk ettek – mutat felék.
- És ti, mit csináltatok itt kettesben? – kérdezek rá.
- Mi is épp… - kezdi John, de Jin félbe szakítja.
- Mi csak, csak összefutottunk egy… Egy koreó miatt – hadarja, de egyikünk sem hisz neki.
- Most komolyan? – vonja fel a szemöldökét Johnny. – Azt hittem ezt épp az előbb beszéltük meg – morogja.
- John kérlek, ne kezd…
- Mit ne Hyejin? Te mondtad, hogy eleged van abból, hogy nem tudod hányadán állunk és most, hogy tisztázhatnánk mindenki előtt, hogy mi is a helyzet, letagadod miért is vagyunk itt. Az elején még megértettem az aggályaid, de azt hittem eleget bizonyítottam, hogy megbeszéltük a dolgokat. De tudod mit, mi lenne, ha most te is törnéd magad egy kicsit – mondja a colos és sarkon fordulva indul el.
- Johnny várj! – szól utána a lány, mire megtorpan.
- Vártam már eleget – mondja meg sem fordulva. – Majd keress meg, ha már tudod mit akarsz – fejezi be, majd elsétál.
- Most csak én nem értem mi folyik itt? – kérdezi Taeil, mire a lány csak felsóhajt, majd egy szó nélkül tűnik el ő is a tömegben.
- Talán utána kéne mennetek – szólal meg Jae és Taeyong egyszerre. – Miattunk ne aggódjatok – mosolyodnak el, majd Tyong Il mellé lépve súg valamit a fülébe, de a barátom reakcióját már nem látom, mert Jaehyun eltereli a figyelmem.
- Menjetek csak utána, úgy is rátok férne egy beszélgetés. Én megpróbálom elérni John-t, hátha segít – mosolyog rám.
- De…
- Nincs de, megértem a helyzetet – mondja. – Majd legközelebb haza kísérlek.
- Szavadon foglak – mosolyodom el én is, majd épp fordulnék Taeil felé, mikor arcomra simítva a kezét nyom egy csókot az ajkaimra.
- Azért remélem az nem fordult meg a fejedben, hogy búcsúcsók nélkül elengedlek – kuncogja, majd ad egy újabb csókot. – Holnap találkozunk a suliban.
- Holnap – értek egyet, majd egy újabb gyors puszi után Taeilel Hyejin után indulunk.
- Lesz mit megmagyarázod – mondja az idősebb, mire csak felsóhajtok.
- Előbb találjuk meg Hyejint!

8. Fejezet

Halihó! Most mondanám, hogy visszatértem, de magamat ismerve ez nem egy biztonságos kijelentés. :’) De azért most mégis csak sikerült hoznom egy új részt! Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

~Jinie~

Jaehyun pov.:

Ilyen is régen fordult elő utoljára, hogy az egész szombatot az ágyban töltöttem, persze az étkezéseket leszámítva. De az igazat megvallva egy pillanatát sem bánom. Doyoung felébresztett bennem valamit, amit a legutolsó, meglehetősen félresikerült kapcsolatom óta nem éreztem. Meglehet elképesztően jó volt vele a szex, de amit tegnap délután csináltunk több volt annál. Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy a következő percben inkább felszívódnék és biztos vagyok benne, hogy ez nem csak az egymás ajkai közé nyögött élvezett miatt van. Élveztem a vele töltött időt, a beszélgetéseket, a közös étkezést, filmnézést és melegséggel töltötte el a szívem, mikor este a karjaim közé bújva szenderült álomba.
                Ha teljesen őszinte akarok lenni eleinte úgy voltam vele, ha a hétvége után nem beszélünk többet sincs aj, de ahogy egyre több időt töltök vele egyre inkább úgy érzem, hogy nem csak a testét, de a lelkét is maradéktalanul meg szeretném ismerni. Tudni szeretném mi jár a fejében, mikor édes ajakbiggyesztéssel mered a semmibe, ismerni a történetét, a barátait, őt magát. Nem vagyok benne biztos, hogy ez az az út, ami a szerelemhez vezet, de valahol a szívem mélyén remélem, hogy igen. Most még csak abban vagyok biztos, hogy mindenét a magaménak szeretném tudni. Hogy én legyek az, aki felszárítja a könnyeit, aki megnevetetti, akinek a karjai közt megnyugvást nyer. Nem csak a testét, de a lelkét is akarom.
Gondolataim közül halk nyöszörgés zaja szakít ki, így pillantásomat a mellettem fekvő felé fordítom. Ajkaimra azonnal mosoly szökik az ébredező fiú látványától.
- Jó reggelt! – suttogom, puszit nyomva a homokára.
- Reggelt – üdvözöl államittas hangon, majd pár kísérlet után sikerül kinyitni a szemeit és felpillantani rám. – Hogy nézhetsz ki ilyen jól már korán reggel – mormolja és amint realizálja mit is mondott mélyen elpirul.
- Nicsak ki beszél – vigyorgom rá. – Hogy vagyunk ma reggel?
- Remekül, meglepően kipihenten – feleli mosolyogva. – Mennyi az idő?
- Kilenc múlt öt perccel – mondom lecsekkolva az időt.
- Jézus, ez nem emberi idő, hogy fent legyek egy vasárnap reggelen – sóhajt fel, majd szemeit újra lecsukva bújik vissza a mellkasomba.
- Pedig most nincs időnk aludni – suttogom a fülébe, mire olyan tempóban ül fel, ha nem lennének elég gyors reflexeim biztosan összefejeltünk volna.
- Tessék? – néz rám riadtan minek hatására fel kell nevetnem.
- Nyugalom drágám, nem járt semmi rossz a fejemben, de ez az utolsó nap, legalábbis ezen a hétvégén, hogy itt vagyok és szeretném kiélvezni.
- Oh, értem – dől vissza, majd úgy pislog fel rám. – És mire gondoltál?
- Tekintve, hogy szép vasárnapunk van, arra gondoltam kimozdulhatnánk a házból. Elmehetnénk enni valahova, aztán kimehetnénk a parkba később pedig beülhetnénk egy filmre – vázolom a terveim.
- Te – mutat rám -, az utcán szeretnél mutatkozni, velem?
- Igen, de azt hittem ezt már megbeszéltük.
- Igen-igen, csak biztosra akartam menni – legyez a kezeivel kettőnk között.
- Akkor ezt vehetem egy igennek?
- Hm, igen, persze – mosolyog rám.
- Akkor nem ártana készülődni, menj zuhanyozz le, addig én főzök egy kávét magunknak – mondom puszit nyomva az ajkaira, mire hümmög egyet. Végül egy újabb, kisé hosszabb csók után kikászálódunk az ágyból és még én kiindulok a szóbából ő a szekrénye elé lép, de mielőtt még kinyithatná azt hírtelen felém fordul.
- Jaehyun, ez… Ez egy…randi? – kérdi elpirulva.
- Annak szántam – kacsintok rá, mire még jobban elpirul. – Szóval nyomás készülődni – mosolyodom el ő pedig viszonozza a gesztusom, majd alig egy pillanattal később derékig eltűnik a szekrényben. Izgatottságát látva kiszélesedik a mosolyom és halkan dúdolgatva indulok a konyha felé. Szinte már úgy mászkálok Doyoung lakásában, mintha legalábbis itt élnék és ez megmagyarázhatatlan jó érzéssel tölt el. Tudom, mit hol találok a konyhában így a kávé készítés nem kihívás és mire lefő a fekete nedű és meg is iszom a saját adagom Doyoung is felbukkan a helyiségben.
- Gyors voltál – üdvözlöm a kezébe adva a saját bögréjét.
- Igyekeztem – kuncog, elvéve a bögrét. – Tettem ki neked ruhát az ágyra, mert, öhm… - akad el.
- Köszönöm, az jól fog jönni, így még sem mehetek – nevetek fel, utalva arra, hogy csak egy alsónadrág van rajtam.
- Inkább menj fürödni – kuncog fel ő is.
- Igen is uram! – hajolok meg felé játékosan, majd a szobája felé veszem az irányt és felkapva a kikészített ruhákat veszem birtokba én is a fürdőt. Egy alapos, de gyors zuhany után, megszárítkozva és felöltözve lépek a tükör elé, hogy beállítsam a hajam. Még sem mehetek akármilyen hajjal az első randinkra. Amint elkészültem visszasétáltam Doyoung-hoz a konyhába.
- Nem mondom, hogy nem kellemes a te ruháidban lenni – mondom, amint belépek -, de legközelebb szeretnélek megnézni téged az enyéimben.
- Le-leközelebb?
- Mhm, mondjuk a következő randink után vagy a jövő hétvégén.
- De Jae – kezdi komoly hangon -, még az első randinkon sem vagyunk túl.
- Akkor talán ideje lenne elindulnunk – nyújtom felé a kezem, amit ő vigyorogva el is fogad. Egy gyors cipő felvétel és egyéb szükséges dolgok magunkhoz vétele után magunk mögött hagytuk a házat. Egy darabig csak csendben sétálunk egymás mellett, de ahogy kezdetét veszi egy jóhangulatú beszélgetés úgy nyúlok Doyoung keze után és kulcsolom össze az ujjainkat és ugyan egy pillanatra megakad a mondandója közepén végül csak elmosolyodva folytatja tovább a történetét. Mesélünk egymásnak a barátainkról, a suliról, hogy mi az, ami jó benne – bár szerintem olyan nincs -, mi az, ami kevésbé vagy egyáltalán nem. Megbeszéljük melyik óráink vannak együtt és mi a véleményünk az adott tanárról, aki tartja.
                Végül úgy döntünk, hogy a közeli kis kávézó, ahova Doyoung is jár a barátaival, tökéletes helyszín lesz egy reggelire. Belépve meg is értem miért szeretik ezt a helyet. A sok vendég ellenére nem zsúfolt a hely, a bent lévők beszélgetéseinek kellemes zene adja az aláfestést, a nagy ablakon beáradó napsütés meleg fénnyel tölti meg a teret, remekül kihangsúlyozva a helyiség barátságos, világos színeit. A levegőt édes sütemények és frissen főtt kávé illata tölti meg, némi gyümölcsös kiegészítéssel, amit a pulton égő illatgyertyák árasztanak magukból.
- Jól gondolom, ha azt gondolom, hogy nem ilyen helyekhez vagy szokva? – Kérdi Doyoung ezzel kiszakítva a bámészkodásból.
- Jól, de kétségkívül jobban tetszik ez a hely, mint azok, ahova járok – mosolygok rá.
- És még nem is kóstoltad a milkshake-jeiket és a croassant! – Mondja a pult felé húzva.
- Doyoung, rég láttalak – üdvözöl minket, jobban mondva a mellettem állót a pult mögött lévő fiú és nekem csöppet sem tetszik az az ábrándos mosoly, amivel Youngie-t méregeti.
- Szia Jungwoo, sajnálom, mostanában nem volt időm bejönni – mondja sajnálkozva a megszólított.
- Azt képzelem – pillant felém végül a srác, majd vissza fordulva a mellettem állóhoz kacsint rá.
- Ez, én, mi… - kezd dadogni Doyoung, mire a pult mögött lévő mosolya csak kiszélesedik.
- Ti?
- Ez az első… randink – motyogja végül elvörösödve.
- Remek! – lelkesül fel a másik fiú is, majd felém nyújtja a kezét. – Szia, Jungwoo vagyok, Doyoung életmentő kávékészítője!
- Jaehyun – fogok vele kezet.
- Örülök a találkozásnak. És mit adhatok a kedves párnak?
- Párnak? – visszhangozza Young, de még mielőtt letagadhatná közbe vágok.
- Volt szerencsém hallani az itteni milkshake croassant kombinációról, szóval szerintem az lesz. – Végül leadva a rendelésünk ültünk le az egyik asztalnál egészen addig nem szólva semmit míg Jungwoo ki nem hozza a rendelésünk.
- Jae, az előbb, a pultnál – töri meg a csendet végül Doyoung. – Ami, amit Jungwoo mondott rólunk…
- Hogy egy pár lennénk? – segítem ki, mire bólint. – Mi van vele?
- Nem kellett volna, mármint, én…
- Doyoung, drágám, azért hagytam, hogy így nevezzen minket, mert szeretném, ha az emberek tudnák, hogy te hozzám tartozol, én pedig hozzád. Nem mondom, hogy feltétlenül egy pár lennénk, de biztos lehetsz benne, hogy szeretnék azon az úton haladni, ami elvezet minket odáig – mosolygok rá.
- Miért csinálod ezt? – kérdi elvörösödve.
- Mit?
- Ezt. Mindig ilyesmiket válaszolsz, ha szóba kerül ez a dolog és… És ma már vagy tizedszerre hívsz „drágámnak” – formáz macskakörmöket az ujjai segítségével.
- Azért, mert szeretném, ha így lenne és azt is, ha elhinnéd ezt nekem – mondom kezeim közé fogva az asztalon pihenő jobbját. – Nem azért maradtam nálad egész hétvégén és hívtalak randira, hogy holnap reggelre mindent elfelejtsek és biztos lehetsz benne, hogy nem hagyom azt sem, hogy te így tegyél. Ami a becenevet illeti kereshetünk másikat, bár, ha jól emléksze te magad mondtad, hogy ne hívjalak babe-nek – kuncogok fel ahogy elfintorodik a megszólítás hallatán.
- Nem az, hogy zavar, csak… Minden olyan furcsa, mint már rájöhettél nem igazán volt még kapcsolatom – hajtja le a fejt. – Nem tudom mit kéne tennem, mi a protokoll ilyen helyzetekben.
- Doyoung, nem kell ilyesmin agyalnod, tedd azt, amit jónak látsz, ha valamiben nem vagy biztos, akkor csak kérdezz rá, beszélj hozzám, ez az egyetlen dolog, ami fontos, amíg jól érezzük magunkat a másikkal. És én, személy szerint nagyon is jól érzem magam veled – mondom, nyugtatólag megszorítva a kezét, mire rám emeli a tekintetét, majd egy pillanatnyi gondolkodás után elmosolyodva bólint rá a hallottakra. Amíg ezt mind ketten észben tartjuk nem lesz baj.

****
~Még nincs kijavítva, de remélem élvezhető volt!^^~

7. Fejezet (18+)

Meglepetés! Meglepően gyors voltam magamhoz képest, nem?

Remélem a gyorsaság nem megy a minőség rovására és élvezni fogjátok ezt a fejezetet is!

Jó olvasást!

~Jinie~

Doyoung Pov.:

                Idegesítő rezgések sorozata zavarja meg az álmom, amit egész jól tudok ignorálni, még meg nem hallom Jae rekedtes hangját.
- Nem veszed fel? – kérdi, mire én csak nyöszörögve fúrom az arcom a mellkasába, de az átkozott telefon csak nem akar elhallgatni.
- Úgy néz ki muszáj lesz – motyogom lefejtve magamat a mellettem fekvőről. – Igen? – szólok bele a készülékbe meg sem nézve ki a hívó.
- Doyoung, na végre! – hallom meg Hyejin kissé aggodalmas hangját. – Hol a fenében vagy?
- Otthon, hol lennék? – kérdezek vissza értetlenül.
- Biztos?
- Miért ne lenne az?
- Csak mert hallottam, hogy Jaehyunnal hagytad el a partit és reggel nem hívtál fel, pedig megbeszéltük – mondja. – Mint ahogy azt is, hogy vagy nekem vagy Taeilnek szólsz, ha el akarsz menni – morogja.
- Tudom anya – forgatom meg a szemem. – De nem találtalak titeket, aztán az eső is esni kezdett és Jae felajánlotta, hogy haza hoz. De igazad van, bocsi, hogy nem adtam élet jelet csak…. el voltam foglalva – motyogom a mondat végét, teljesen belepirulva az emlékekbe, amin az sem segít, hogy egy bizonyára meztelen Jaehyun ül velem szemben az ágyon. Most úgy letörölném a képéről azt a vigyort!
Hátat fordítva a fiúnak próbálok a hívásra koncentrálni, ami egész odáig remekül megy míg Jaehyun a helyén marad.
- Mit értesz az alatt, hogy el voltál foglalva? – Kérdezi Hyejin gyanakvóan.
- Khm, hát… - kezdek el dadogni. Most mit mondjak neki? Csak nem mesélhetem, el, ami az elmúlt napokban történt… Addig nem még Jae itt ül mögöttem és a hátamat cirógatja… - Hogy is mondtad mindig? Igen, javítom a szociális helyzetem! – vágom ki magam és nagyon remélem nem kérdez többet.
- Az, jó – mondja kicsit nyugodtabban. – De csak okosan, ugye?
- Csak is úgy! – Vagy valami olyasmi, teszem hozzá magamban és nagyon sokat segítene a tiszta gondolkodásban, ha Jae ajkai nem akarnák feltérképezni a vállaim és a tarkóm minden négyzet milliméterért. – Tényleg, mi van Taeillel? – terelem el gyorsan a témát.
- Ohm, hát ő…
- Ő? – vonom fel a szemöldököm, próbálva eltávolodni Jaehyun-tól. Kevés sikerrel.
- Még mindig Taeyongnál van, ha minden igaz – feleli Hyejin és hallom a hangján, hogy vigyorog. Lehet, hogy ő nagyon örül, de nekem kell pár másodperc, mire felfogom a hallottakat. Már épp kérdeznék vissza a dologgal kapcsolatban, mikor valaki más hangja is felcsendül a vonal másik végéről.
- Babe? – ráncolom össze a szemöldököm, elismételve a hallottakat. – Ez Johnny hangja volt?
- Öhm… Nekem most mennem kell – motyogja a lány és a következő pillanatban már csak a sípolást hallom. Döbbenten emelem el a telefont a fülemtől, úgy meredve rá, mintha választ adhatna a kérdéseimre.
- Rossz hírek? – Kérdezi Jae még mindig a nyakamat puszilgatva.
- Nem, csak… Meglepőek – felelem az ágy végébe dobva a mobilom. – Az megeshet esetleg, hogy Johnny és Hyejin között van valami? – kérdezem a srác felé fordulva.
- Nem is tudom – mondja elgondolkozva. – Mindig is szikrázott köztük a levegő – mondja végül -, de mindig azt hittem ennek a köztük lévő „utálat” az oka – kuncogja.
- Nem különben – felelem, hátamat az idő közben falnak dőlő Jaehyun oldalának döntve. – De „babe”-nek nevezte, és biztos vagyok benne, hogy Johnny hangját hallottam – mélázom tovább. – Ha van köztük valami, akkor az nem ezen a hétvégén kezdődött, ennyi idő nem elég a „babe” fázisig.
- Babe fázis? – visszhangozza Jae és mikor bólintok fel nevet. – Doyoung, drága, a becenevekhez nem kell sok idő. Ha gondolod mostantól én is nevezhetlek babe-nek.
- Ne, inkább ne, mindig ez a beszélgetés jutna eszembe – fintorodom el, majd alig egy pillanattal később kiszakad mindkettőnkből a nevetés.
- Viszont – ölel magához Jaehyun, amint lenyugodtunk. – Azt tudom, hogy Taeyong és Taeil között mi van – vigyorodik el, mire én felé kapom a pillantásom.
- Igazán?
- Igazán. Míg aludtál Tyong küldött egy SMS-t, hogy mennyire örül neki, hogy Taeil mégis elment a bulira és hogy azóta nála van. Illetve, hogy ma randizni mennek.
- Wow, erre most nem tudom mit mondjak. Mindig is azt hittem, hogy Taeyong csak kalandokat keres és Taeil nem ilyen.
- Ami azt illetti engem is meglepett az egész, de ahogy látom Tae tényleg komolyan gondolja a dolgokat. Ezt az is bizonyítja, hogy már vagy két hónapja kerülgetik egymást Taeillel és egyszer sem fordult meg a fejében, hogy feladja.
- Két hónapja? – lepődök meg. – Taeil nem is mondta, vagyis, említette párszor Taeyongot, de sohasem, úgy, hogy randizna vele.
- Úgy tűnik vannak még meglepetések.
- Vannak – sóhajtom visszadőlve Jae oldalának. – Azt hiszem rá férne hármunkra egy beszélgetés – mondom, Jae pedig egyetértően hümmög.
A beszélgetés végeztével csend telepedik a szobára, de nem az a kínos fajta. Kellemes némaságban ülünk egymás mellett, néha-néha megosztva egy csókot.
- Ez nagyon jó érzés – töri meg végül a csendet a mellettem ülő.
- Micsoda? – kérdem, kezeimmel az bal kezének ujjaival játszva, míg jobb keze a combomat cirógatja.
- Ez az egész, te, én, így együtt – nyom egy puszit a halántékomra, mire az én szívem hevesebben kezd verni.
- Mikor ilyeneket mondasz, kezdem elhinni, hogy ha véget ér a hétvége és találkozunk az egyetemen, nem sétálsz el úgy mellettem, mintha nem ismernénk egymást – motyogom halkan.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük – sóhajt fel, majd arcomat maga felé fordítva pillant a szemeimbe. – Kim Doyoung, ezzennel megígérem neked, hogy azzal, hogy holnap este kilépek az ajtón nem fog véget érni az, ami köztünk van – mosolyog rám, hüvelykujját végig simítva a nyakamon lévő folton, amit ő kreált.
- Biztos vagy benne? – kérdezek vissza és tudom, hogy a folyamatos kételkedésemmel felbosszanthatom, de egyelőre nem merek hinni benne, bennünk. Már, ha van olyan, hogy bennünk.
- Biztos, ha kell ezerszer és még annál is többször bebizonyítom!
- Akár… Akár most is? – kérdem elpirulva, mire az ő mosolya kiszélesedik, majd a következő pillanatban az ajkaimra tapadva dönt hanyatt az ágyamon.
Tudom, hogy hülyeséget csinálok. Tudom, hogy a testemmel nem tarthatom magam mellet, tudom, hogy nem szabadna hinnem neki, de a szívem, a szavai nem engedik, hogy nemet mondjak. Ha valóban velem akar lenni én nem fogom megállítani.
- Jae-hyun – nyöszörgök, ahogy ajkai elengedve az enyémet tévednek a nyakamra míg kezei alhasamat és a combjaimat simogatják. Úgy érint meg, mintha már ismerné minden porcikámat, de mégsem tudna betelni velem. Úgy, hogy érzem minden egyes érintése egy kimondatlan ígéret arra, hogy velem marad.
                A nyakamat érő apró csókok lassan váltanak át kisebb harapásokká, míg kezei egyre nagyobb területen simogatnak. Néha vészesen közel kerülve az ölemhez, de meg nem érintve már félmerev tagomat.
- Meddig szeretnél elmenni? – suttog a fülembe Jae, mire pislognom kell párat.
- Tessék? Mi az, hogy meddig? – nézek rá kicsit értetlenül.
- Édes – kuncogja, nyomva egy puszit az orromra. – Arra gondoltam, hogy szeretnéd-e megismételni a reggelit, vagy engeded, hogy csak én kényeztesselek téged – vázolja fel a lehetőségeimet Jae. – Én kész vagyok bármelyiket megtenni érted – mondja, gyors csókot nyomva az ajkaimra.
- Én… Én… - dadogok teljesen elvörösödve és bár nagyon jól esik, hogy képes lenne bármire, hogy bebizonyítsa komolyan gondolja a szavait én mégis… - A… A reggelit – motyogom, mire ő csak rám mosolyogva bólint és onnan folytatja előbbi tevékenységét, ahol abba hagyta. Mikor úgy vélte nem maradt a nyakamon olyan felület, ami csókhiányban szenvedne elkezdett lefelé haladni a felső testemen. Végig csókolva, harapdálva a kulcscsontomat míg én nem voltam képes másra, csak a hajába túrva nyöszörögni.
- Imádom a hangod – suttogta a csípőcsontom érzékeny bőrére, amitől kirázott a hideg.
- Jae, kérlek – nyögtem és bár fogamam sem volt, mire kérem, ő úgy tűnik értette és a következő pillanatban rendesen adott okot arra, hogy hallasam a hangom. Egyre hangosabb nyögések hagyták el a torkom, ahogy először végig csókolt teljes hosszomon, majd lassan az ajkai közé vett, mire szó szerint felsikoltottam. – Jae, Jae, Jae – ismételgettem, mint valami mantrát, kezeimmel hol haját, hol pedig a lepedőt tépve, ahogy ő egyre nagyobb beleéléssel kényeztetett.
Minden mozdulata ismerős volt, mégis annyira új, hogy bele remegtem minden érintésbe. Minden apró csókba, minden elsuttogott szóba. Mindem mozdulat egy ismerősen ismeretlen érzést váltott ki belőlem elérve, hogy egyre többet és többet akarjak belőle. Csakis belőle.
Mikor végül belém vezette első ujját még annyi kellemetlenséget sem éreztem, mint elsőre. Figyelt rám és bár nem feltétlenül volt rá szükség, mégis jól estek nyugtató szavai és érintse.
- Gyönyörű vagy – suttogta ajkaimra, mikor már három ujjával tágított és a tekintet, amivel rám nézet elérte, hogy el is higgyem a szavait.
-Jaehyun – pillantottam a szemeibe, majd pillanatnyi habozás után nyaka köré kulcsolva a karjaimat húztam magamhoz egy csókra, lábaimat szélesebb terpeszbe igazítva, teljesen megadva magam neki. Ő pedig értette a célzást és óvatosan kihúzogatva az ujjait igazította bejáratomhoz merev tagját.
- Készen állsz? – kérdezte csókot nyomva a homlokomra, mire én bólintotta,
- Tégy a magadévá – suttogtam a szemeibe pillantva, mire ő egy újabb csókba vonva ajkaimat teljesítette a kérésemet.
Lassan mozogva olvadt össze a testünk, meg nem szakítva a csókot hajszolva a gyönyört, amit csak a másik adhat meg. A beteljesedést, mely a másik nélkül nem ér semmit. Hogy mikor elérjük az út végét, együtt lépjünk át a célvonalon, egymás szájába nyögve gyönyörünket. S most, életemben talán először, úgy éreztem, minden tökéletes és semmit sem tennék másképp. Életemben először hagytam, hogy a szívem döntsön a józan eszem helyett és nagyon remélem, hogy nem bánom meg.

6. Fejezet

Tudom-tudom, jól el voltam tűnve, de most itt egy új rész, még ha rövidke is. Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

~Jinie~

Doyoung pov.:

                Mikor Jaehyun azt mondta meg akar ismerni, nem gondoltam volna, hogy komolyan is gondolja, de az elmúlt három órában mást sem csináltunk, csak beszélgettünk, vagyis sokkal inkább én beszéltem, ő pedig kérdezett. Elmeséltem neki, hogy ismertem meg Taeilt még a gimi alatt, hogy eleinte mennyire nem kedveltük egymást, mert semmiben sem értettünk egyet, hogy ez a legtöbb esetben a mai napig így van, de ennek ellenére, vagy éppen e miatt, mennyire kiegészítjük a másikat, hogy nála jobb tanulótárs nincs a világon, mert soha nem hagyja, hogy feladjam, és ez nem csak az iskolával kapcsolatos dolgokkal van így.
- És Hyejin?
- Ő, más. – mosolyodom el. – Az igazat megvallva, a mai napig nem értem, hogy lettünk ilyen jóban – mélázok el. – Lehetne olyan, mint Taeyong, vagy Yuta, vagy akár – pillantok a mellettem ülőre -, olyan, mint te. Mármint, nem sértésként mondom, de ha nem velem történne mind ez – mutatok rá, majd magamra -, el sem hinném, hogy lehetséges, hogy a suli „menő” diákjai közül valaki szóba állna egy olyannal, mint… én.
- Egy olyannal, mint te? – emeli meg a szemöldökét Jae. -Mit értesz ez alatt?
- Csak hogy… Nézz rám, nem vagyok sem gazdag, sem népszerű, nincs semmihez sem kifejezett tehetségem, még csak jóképű sem vagyok. Az egyetlen, amiben jó vagyok, az a tanulás és néha ez is csak a hátrányomra válik – mondom a takaróm sarkával babrálva. – Aztán néz magadra… - kezdem, de nem fejezem be a mondatot, nem érzem szükségét.
- Doyoung – mondja Jaehyun végig simítva az arcomon, majd az állam alá nyúlva fordítja maga felé az arcom. – Az, hogy nem vagy gazdag nem jelent semmit, a népszerűség múlandó, a tudás viszont örökre a tiéd – mosolyodik el egyre közelebb hajolva hozzám. – És igazad van, nem vagy jóképű – kuncog fel. – Te gyönyörű vagy – suttogja az ajkaimra, majd befejezettnek tekintve a beszélgetést tapad is rájuk. Lassan csókoljuk egymást, a mozdulatainkban nincs semmi hevesség, az érintések finomak maradnak, mégis, mikor Jae a vállamra csúsztatva a kezét dönt hanyatt az ágyon ellenkezés nélkül kulcsolom a nyaka köré a karjaimat, úgy húzva magammal. Érzem, ahogy bele mosolyog a csókba és tudom, hogy ez volt a célja. Tudom, hogy nem fogunk megállni a csóknál, csak úgy, mit ahogy tegnap sem. Tudom, hogy nem szabadna megadnom neki magam, tudom, hogy ez is csak addig tart majd, ameddig a hétvége, de nem tudok ellenállni neki. Hiába súgja azt a józan eszem, hogy lökjem el magamtól, a szívem és az időközben a pólóm alá tévedt keze szeretne meggyőzni arról, hogy ennek – akár mi is ez köztünk – nem kell véget érnie a holnap estével.
                Ahogy a csók egyre mélyül, Jae úgy kezd el kihámozni a pólómból, egész addig nem eresztve el az ajkaim, míg nem muszáj, de az anyagdarab még jóformán el sem éri a padlót, mire ajkai már ismét az enyéimet ostromolják.
- Gyönyörű vagy – suttogja el újra, amint elválunk egymástól. Lassan vezeti végig tekintetét a testemen, amit már csak az alsónadrág takar, ezzel teljesen zavarba hozva engem. A fejemet oldalra fordítva próbálom elrejteni előle piros arcomat, nem számolva azzal, hogy így felkínáltam neki a nyakamat s ezzel együtt a legérzékenyebb bőrfelületet, amit ki is használ. Először apró csókokkal hinti tele a felszabadult területet, de mikor az államat felemelve biztosítok neki nagyobb területet a csókok először apró harapásokká válnak és mikor nyöszörögve túrok a hajába érzem, hogy elvigyorodik. De már nincs időm szóvá tenni az észrevételem, mert a saját nyögésem félbe szakít. Hangosan zihálva markolászom Jae haját, ahogy ő a fülem mögötti érzékeny pontra tapadva kreál a nyakamra egy minden bizonnyal jól kivehető foltot.
- Így – suttogja, majd nyomva egy gyors csókot a pirosas-lilás foltra kezdi el csodálni a művét. – Még gyönyörűbb vagy – hajol újra ajkaimhoz egy pillanattal később -, ha mindenki tudja, hogy már tartozol valakihez – suttogja, majd nyom egy puszit az ajkaimra.
- Jae, ez… Te… - dadogom két csók között, de válaszként csak egy vigyort kapok tőle és egy újabb csókot. Majd még egyet és még egyet, a nyakamra, a kulcscsontomra, végig a mellkasomon és a hasamon, majd végig a csípőm vonalán.
- Hadd mutassam meg neked, mennyire is lehetséges, hogy mindez igaz legyen – mosolyog fel rám és ha még maradt volna józan eszem, talán a nevén kívül mást is mondanék, mielőtt a szavak feleslegessé válnak.

5. Fejezet

Sziasztok! Ezer éve már, hogy frissítettem, de ha minden jól megy lassan úton érem magam, ezt bizonyítandó itt is hagyok nektek egy kis frisset, remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!^^

~Jinie~
*Ajánlott dal - In the name of Love*

Doyoung pov.:

Lassan nyöszörögve térek magamhoz, de amint eszembe jutnak az előző este eseményei azonnal kipattannak a szemeim. Ijedten ülök fel az ágyban, de azonnal meg is bánom a hevességem. Felszisszenve hunyom be a szemeim, de amint megjelenek előttem az előző éjszaka eseményei újra kinyitom őket.
- Mi az Istent csináltál Doyoung? – kérdezem magamtól fennhangon, de ahogy eszembe jut, hogy nem biztos, hogy egyedül vagyok azonnal megfagyok. Rémülten pillantok körbe a szobában, de rá kell jönnöm, hogy teljesen egyedül vagyok, ami némiképp megkönnyebbülést jelent, ugyanakkor el is szomorít.
    Végül erőt véve magamon mászok ki az ágyból, majd a szekrényemhez lépve keresek egy tiszt alsót és valami túlméretezett pólót, hogy azért ne meztelenül mászkáljak a lakásba. Magamra kapva a kiválasztott ruhákat indulok a konyha felé, ahonnan finom illatok szállingóznak, ami nem kicsit lep meg, de a döbbenetem össze sem mérhető azzal, ami akkor tölt el, mikor meglátom, ki áll a tűzhely mellett.
- Oh, jó reggelt! – villant felém egy mosolyt az önjelölt szakács, amint meglát.
- Te – kezdem -, te még mindig itt vagy – adok hangot a meglepettségemnek – és palacsintát sütsz – motyogom, mire ő felkuncog.
- Gondoltam éhes leszel a tegnapi után – kacsint rám, minek hatására a fülem hegyéig elvörösödöm. -Remélem nem baj, hogy kiszolgáltam magam – kérdi az éppen készülő reggeli felé mutatva, mire csak megrázom a fejem és leülök az asztalhoz. Próbálok kényelmesen elhelyezkedni, ami kicsit nehézkesen megy a hátsó felemben lévő kellemetlen érzéstől, ami miatt legszívesebben felszisszennék, de még idejében sikerül magamban tartani minden nemű hangot. Csendben figyelem ahogy Jaehyun befejezi a reggelit mindvégig azon gondolkozva, hogy vajon mi üthetett belém, hogy hagytam magam neki, illetve mi üthetett belé, hogy egyáltalán akarta ezt az egészet.
- Jó étvágyat! – rángat ki Jae hangja a gondolataim közül. Észre se vettem mikor tette elém a tányérom, amin néhány finoman illatozó palacsinta mellett néhány gyümölcs és némi juhar szirup is helyet kapott. Meglepetten pislogok a tányéromra, majd kérő tekintettel pillantok a már velem szemben ülő srác felé.
- Mielőtt még megkérdeznéd, nem vagyok a legjobb szakács, de reggeliben jó vagyok – vigyorog rám és bár jelenleg hálás vagyok, hogy nem kell müzlin és szendvicsen tengődnöm egész nap, van egy olyan érzésem, nem akarom tudni minek köszönheti a tudását. A gondolat hatására fészkelődni kezdek, mire kicsusszan az ajkaim között egy halk szisszenés. Megdermedve elem a tekintetem Jae-re, de az ajkain elterülő félmosoly miatt hamar meg is bánom, aminek persze semmi köze nincs ahhoz, hogy újra magamra öltöm egy paradicsom színét. Hála az égnek Jaehyun nem tesz semmi féle megjegyzést így viszonylag nyugodt körülmények között sikerül elfogyasztani, az egyébként meglepően finom reggelit. Bár a csendet csak az evőeszközök halk csilingelése töri meg mégsem kínos a hallgatás, már ammenyire el lehet kerülni a kínos csendet egy ilyen helyzetben. Még akkor sem szólalunk meg mikor az étkezés végeztével Jae feláll és el is mosogat maga után, ami ugyancsak meglep. Mindig azt hittem, hogy ő is és a barátai is azok a tipikus gazdagok, akik átnéznek a magam fajtán és ha nagy ritkán hajlandók ránk fecsérelni az idejüket, akkor is csak addig maradnak, amig örömüket lelik benne.
Végül a kíváncsiságom legyőzi a józan eszem és bár nem vagyok benne biztos, hogy hallani akarom a válaszát még is kicsúszik a számon a kérdés.
- Jaehyun, tulajdonképpen mit is szeretnél tőlem? – kérdem tekintetemet az övébe fúrva, mire felsóhajt.
- Őszinte leszek veled – kezdi elém lépve. – Mikor tegnap leszólítottalak még csak az órai jegyzeteidet szerettem volna – mondja közelebb hajolva-, majd mikor beültél a kocsimba azzal a lehetetlenül vékony anyagú ingeddel, ami át is ázott, már sokkal inkább egy jó éjszaka járt a fejemben - simít végig az arcomon -, mikor a zuhany alatt a nevemet nyöszörögted rá kellett jönnöm, hogy egy éjszaka nem elég belőled – suttogja, az államnál fogva fordítva maga felé az arcomat -, de mikor a karjaim közé bújva elaludtál ráébredtem, hogy meg akarlak ismerni – fejezi be, majd egy pillanattal később megérzem ajkait a sajátjaimon. Habár a józan eszem azt mondja, egy szavát se higgyem el, a testem másképp vélekedik, így mikor a fogait finoman az alsó ajkamba mélyeszti halkan nyöszörögve ejtem le az állam, hogy elmélyíthesse a csókot. Ez a csók más, mint a tegnapiak, ugyan nem tudom megmondani miben különbözik azoktól, azt leszámítva, hogy kevésbé heves.
- Mikor jönnek haza a szüleid? – kérdezi mikor hosszú pillanatok után végre elválunk egymástól.
- Csak holnap este, miért?
- Akkor nincs senki, aki vigyázhatna rád a hétvégén?
- Ohm, nagykorú vagyok, szerintem túlélek egyedül is – kuncogom, bár fogalmam sincs róla, hogy ez miért érdekli.
- Nem baj, azért én majd vigyázok rád – mondja kacsintva, majd megragadva a karomat ránt fel a székből és kezd el a szobám felé húzni.

4. Fejezet (18+)

Hey!^^ Már nagyon tartoztam nektek ezzel a frissel ugye? Remélem azért egy két (túl) jó dologgal sikerült kárpótolnom titeket! De most vége a várakozásnak, itt az új rész!
Jó szórakozást!
~Jinie~

Jaehyun pov.:

         Meglepett nyikkanás hagyja el Doyoung ajkait, amint magammal rántom a fürdőbe, de nem hagyok neki túl sok időt a gondolkozásra, máris az éppen becsukódó ajtónak döntöm. Vállainál fogva tartom ott, olyan közel hajolva hozzá, hogy az arcomon érzem meleg leheletét.
- Jaehyun, mi… mit jelentsen ez? – kérdezi remegő hangon, miközben az arca olyan piros, akár egy pipacs.
- Szeretnék lezuhanyozni – mondom egyre közelebb hajolva hozzá.
- A-azt én értem, de ehhez miért kellek én is? – suttogja el a mondat végét, mikor ajkaink már szinte összeérnek.
- Kell valami, amitől forró lesz – vigyorodom el, majd nem tétovázva tovább tapadok ajkaira. Eme tettem hatására Doyoung teljesen lefagy, így kissé terpeszben lévő lábai közé csúsztatom a jobb lábam, combomat ölének dörgölve, mire nyöszörögve tér vissza a valóságba. Kihasználva, hogy ajkai szétnyíltak csúsztatom a nyelvem a szájába és csókolom meg úgy, ahogy azóta szeretném, hogy a kocsimba ült. Meg nem szakítva a csókot távolodom el tőle egy kicsit, de csak annyira, hogy hozzáférjek az ingje gombjaihoz. Gombról gombra haladva szabadítom meg a leheletnyi vékony anyagdarabtól, amit egész addig észre sem vesz, míg kezeimet vállára nem simítva kezdem el letolni róla az anyagot.
- É-én nem… - kezd el dadogni, amint elszakad az ajkaimtól és remegő kezekkel ragadja meg az én kezeimet. – Ezt nem… nem…
- Shh, rád is rád fér egy zuhany – suttogom a nyaka bőrére, belé fojtva minden nemű ellenkezést. – Ígérem, élvezni fogod – kacsintok rá, majd elhúzva az ajtótól szabadítom meg végleg az ingjétől. Szegény srác csak remegve áll a fürdő közepén, mindenhova nézve csak rám nem. Annyira látszik rajta, hogy még soha nem volt ilyen helyzetben, hogy egy pillanatra megesik rajta szívem és átfut az agyamon, hogy hagyom a francba az egészet, de a tudat, hogy én lehetek neki az első elfeledteti velem az aggodalmam. Elfojtva egy kuncogást válok meg a saját felsőmtől is, majd elé lépve simítok végig az arcán, mire rám kapja a tekintetét. Villantok felé egy bíztató mosolyt, majd nyomok egy rövid csókot az ajkaira. – Gyere – fogom meg a kezét és kezdem a zuhanykabin felé húzni. Kissé meglep mikor minden ellenállás nélkül követ, de jelenleg sokkal fontosabb dolgom van, mint ezen agyalni. Megnyitva a csapot állítom be a víz hőmérsékletét, majd dolgom végeztével a vízsugár alá lököm Doyoungot, vigyázva nehogy megcsússzon. Egy hosszú pillanatig csak nézem, ahogy az apró cseppek végigfutnak a mellkasán, majd elveszve a nadrágja anyagában tűnnek el a szemem elől és a látvány hatására felmorranok. Tekintetemet a szemeire emelve lépek be mellé, majd óvatosan bezárom a kabin ajtaját a hátam mögött, hogy a következő pillanatban már a falnak tolva a kis nyuszit tapadhassak az ajkaira. Hevességem csak addig tart, amíg Doyoung meg nem adja magát, ahogy viszonozni kezdi a csókot már tudom, hogy nyert ügyem van. Továbbra is az ajkait ostromolva kezdek el a nadrágja gombjával babrálni, majd amint az anyag meglazul a csípője körül le is tolom róla azt az alsójával együtt.
- Gyönyörű vagy – suttogom elszakadva tőle, éhes tekintettel méregetve hófehér bőrét.
- Ne, ne mond ezt – dadogja maga elé emelve a karjait, hogy némiképp elbújhasson előlem.
- Miért ne? Ez az igazság – mondom, megragadva a csuklóit, hogy ne tudjon elrejtőzni előlem, mire megrázza a fejét. Látva mennyire nem hisz nekem, pedig komolyan gondolom minden szavam, egy pillanatra átfut az agyamon, hogy inkább az egészalakos tükörrel szemben teszem a magamévá, de elsőre talán sok lenne neki. Majd legközelebb. – Ne takard el magad – suttogtam a fülébe, majd csuklóit a feje felett tartva hajolok újra az ajkaira. Végül mikor úgy vélem már nem fog többet ellenállni elengedem a kezeit, majd elégedetten mosolygok a csókba, ahogy rögtön a nyakam köré is kulcsolja őket úgy simulva hozzám. Végül elveszítve a kontrolt kezdem el simogatni ott ahol érem, először csak óvatos mozdulatokkal, épp csak az ujjam hegyével érintve meg fél merev tagját, majd mikor nyöszörögve tolja előre a csípőjét ritmusosan kezdem mozgatni a kezem, míg ő csak a számba nyöszörög, vagy éppen a hátamat karmolássza.
         A hosszú percekig tartó csókcsatát csak akkor szakítjuk meg pár pillanatra, mikor lerángatom a maradék ruhámat, majd az övével együtt száműzöm a zuhanyzóból. Visszafordulva a falnak dőlve pihegő nyuszihoz nyomok egy puszit a homlokára, majd lassan megfordítom és kezeit a csempére helyezve jelzem neki, hogy támaszkodjon meg. Kicsit szélesebb terpeszbe igazítva a lábait simítok végig gömbölyded fenekén, majd a füléhez hajolva suttogok bele.
- Ez elsőre lehet kicsit kellemetlen lesz, de ne félj, vigyázok rád – nyomok egy csókot a tarkójára, majd két ujjamat jól benyálazva kezdem el masszírozni bejáratát. Doyoung lassan ellazulva dönti homlokát a falnak és ezt jelzésként véve tolom fel benne az első ujjam, mire ugyan felszisszen, de szinte azonnal el is lazul. Szűz létére ügyesen csinálja.
- Ügyes fiú – suttogom a fülébe, mire nyöszörögni kezd, egyre hátrébb tolva a csípőjét. Elmosolyodva a türelmetlenségén tolom fel benne a második ujjam, mire hallat egy édes nyögést.
Percekkel később már élvezettel telt hangon nyöszörög, meg-megmozdítva a csípőjét, ezért úgy döntök ideje szintet lépni. Kihúzogatva belőle az ujjaimat igazítom bejáratához merev tagom, majd a füléhez hajolok.
- Mehet? – kérdezem, mire bólint egyet és nekem ennyi pont elég. Lassan kezdem el feltolni magam benne meg sem állva addig, míg teljes hosszommal el nem merülök a mámorító forróságban.
- Jae-hyun – nyögi Doyoung, amint végigérek benne, körmeivel a falat kaparászva, folyamatosan mozgatva a csípőjét.
- Csak nem megütöttem a Jackpotot? – kérdezem vigyorogva, mire újra elnyöszörgi a nevem és esküszöm ez a hang fog a sírba vinni.
- Mo-mozogj kérlek – sóhajtja és ki vagyok én, hogy megtagadjam a kérését?
Lassan kihúzódok belőle, majd gyorsan vissza is lököm magam, mire újra felnyög, majd újra és újar és újra, ahogy megismétlem az előbbi mozdulatot. A fürdőt az egymásnak csapódó bőr és Doyoung édes nyögéseinek a zaja tölti meg, ahogy egyre gyorsabb tempót diktálva mozgok benne, egyre hangosabb és magasabb nyögéseket, szinte már sikolyokat kicsalva ezzel a kis nyusziból.
- Jae, Jae én… - nyöszörgi, egyre közelebb tolva a csípőjét.
- Tudom, én is – morgom, majd egyik kezemmel elengedem a csípőjét és merev tagja köré kulcsolva az ujjaimat kezdem a lökéseimmel megegyező tempóban mozgatni azt, mire Doyoung felsikít. Ahogy felgyorsul a kezem ő úgy kezdi a nevemet nyögni, mint valami mantrát, amit alig egy perc elteltével sikerül dadogás nélkül az fülledt fürdő halk zajaiba sikoltania, ahogy a markomba élvez. Teste megállíthatatlan remegésbe kezd, míg izmai rám szorulnak, így alig egy pillanattal később én is követem a gyönyörbe.
Hangosa szuszogva döntöm homlokomat az előttem remegő srác hátához, karjaimat szorosan a dereka köré fonva, úgy tartva talpon. Majd néhány mély levegő után lassan kihúzódom belőle, mire hallat egy újabb édes nyöszörgést, mire felkuncogom és magam felé fordítva csókolom meg újra.
- Fürödjünk le – suttogom az ajkaira, mire fáradtan bólint egyet, de nem mozdul.
Végül egy gyors zuhany és Doyoung megfürdetése után elértük a kis nyuszi szobáját, ahol nem foglalkozva olyasmikkel, mint ruha és egyéb felesleges dolgok bedőltünk az ágyba, ahol magamat is meglepve vigyorodtam el, amint Doyoung az oldalamhoz bújt, majd átkarolva a derekát nyomtam egy puszit a feje búbjára és hagytam, hogy az álom átvegye felettem a hatalmat.